A könyvespolc rendezgetése közben kezembe kerültek Michael Ende könyvei és rögtön eszembe jutottak azok a hosszú olvasós délutánok, amikor a mosott ruhát (meg minden mást) egy vállrándítással intéztem el, hogy inkább folytassam a felolvasást. Ekkor -tisztára Deus Ex Machina- a Könyvfesztiválra megjelent Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója kalandjai.
Már nagyon kellett egy olyan belebújós könyv, amikor napokon keresztül izgulunk a hősökért, követjük a kalandjaikat, beszélünk róluk, találgatjuk, hogy mi lesz velük és persze serényen cipeljük a könyvet mindenhova. Tudjátok, amikor úgy igazán átadjuk magunkat egy történetnek. Ja, és azt is szeretem, ha ártatlan, mesés varázsos a hangulata. Persze nem egy ilyen könyvhöz volt már szerencsénk, de az új barátságokat mindig szorgalmazzuk. Mert Ende-vel mi nagyon úgy vagyunk. P is hasonlóképpen érez, mert gyorsan eldöntötte, hogy Filkó kalandjai közös mese legyen.
Michael Ende halála előtt fogott hozzá a harlekin jelmezes kisfiú történetéhez. Az első három fejezet elkészült, de a befejezésre 25 évet kellett várni. Wieland Freund vette fel újra a történet fonalát és töretlenül vitte végig (mintha az utolsó előtti fejezetben éreztem volna egy hajszálvékony repedést, de talán csak túl sok eső esett aznap).
Filkó, Dick tata és Dick néne egyetlen szem fiacskája, nyárspolgár szüleit hátrahagyva lelép egy viharos éjszakán. A kétségbeesett felnőttek hiába járják a Rémerdőt, Filkót sehol sem találják. Szókratész, a bölcs papagáj jön rá, hogy a rablólovag Rosszcsont Rodrigóhoz vezethetett az útja. Sajnálatos módon, mire a szülők elérik a rablóvárat, már a történet szálai a félreértések nyomán összekuszálódtak. Csak az olvasók számára világos, hogy a rettegett rabló tulajdonképpen egy szelíd álmodozó, aki maga teremtette a róla szóló ijesztő legendákat, néhány gipszből készített koponya és pár faragott sírkő segítségével.
Innen kanyarog a történet, váratlan és néhány kiszámítható fordulattal. Úttalan utakon baktatunk, útitársaink az elrabolt hercegkisasszony, gonosz varázsló, mélabús király, gonosz (?) sárkány. Ármány, cselszövés, izgulásra és drukkolásra termett kalandokban volt részünk. 
Nem tudom (és elszántan nem is akartam kikutatni), hogy Freund a mese szálainak kialakításánál mennyire támaszkodott Ende jegyzeteire -ha voltak egyáltalán-, mert már egészen korán a karakterek bűvöletébe estünk.
A két rendíthetetlen gyerek Filkó és Rózsika bátorsága és őszintesége messze túlragyogja a felnőttek mersz nélküli, megalkuvó életét. Ők azok, akik bátran belevágnak, kitörnek a megszokott unalomból. Míg a “nagyok” szinte egytől, egyig benne ragadtak a rutinokból álló, félresikerült sorsukban. Filkó szülei a bábszínházuk fantáziátlan előadásaival ugyanolyan zsákutcában léteznek, mint a kaktuszok és fantáziák világában élő Rosszcsont Rodrigó. Életüket mégis ugyanabban a mederben folytatják, amibe beleszülettek. Filkó spontaneitása és naivitása nem ismer határokat. Félelmének hiányát eleinte makacs komiszságnak véltem, de kiderült, hogy olyan erősen dédelgeti a lovagi életről szőtt álmát, ami táplálja a meggyőződéshez szükséges elszánást.
A felnőttek elveszettségének mértéke akkor látszik igazán, amikor -gyerekek töretlen bátorságának hála- sikerül ezeket a félresiklott életeket kizökkenteni a megszokott rutinból. Ez a kis pikareszk kalandregény, végül úgy ér véget, ahogy vártuk, igazi boldog befejezéssel és az érzéssel, hogy végre minden a helyére zökkent. Van valami felszabadító a tudatban, hogy a mese szereplői a bábszínház marionettjeiben is megjelennek, miközben a "hús-vér" szereplők, tőlük független, szabadon alakítják sorsukat.
Külcsín tekintetében is gyorsan magunkra találtam ebben az újfajta, selymes tapintású borítóban. Benne van minden érzés amit a történet előhívott, a melegség és öröm, amit kézbe véve éreztünk, meg persze ahogy simogatni szoktuk a szívünknek kedves olvasmányainkat. Ende eddigi meséiben is a hihető varázslat fogott meg. Filkó kalandjait is magától értetődő természetességgel szerettük meg, annyira egyértelmű volt, hogy minden alkalmat megragadtunk az olvasásra. (A fordítás Perczel Enikő munkája.)
