Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Gryllus Vilmos: Mókus, Mókus mit csinálsz?

2015. szeptember 21. - palinta77

f56a4962.jpg

N zsákmánya ez volt a könyvheti forgatagban. Micsoda jó választás volt! A Mókus, Mókus mit csinálsz? c. négy dalt/verset magában foglaló lapozó a Pagony kiadásában jelent meg, Horváth Ildi rajzaival. 

Szalóki Ági mellett Gryllus Vilmos és a Kaláka zenéi háztartásunk hiperkedvencei. Az autóban is őket szoktuk a legtöbbször vonyítva énekelni, úgyhogy szinte biztos voltam benne, hogy a lapozóban szereplő dalok is hamar utat találnak kis gazdájuk szívéhez. Az első olvasás után kiderült, hogy az anyáéhoz is.

Horváth Ildi rajzait elnézve csak egyre tudtam gondolni: ha meseszereplő lennék, akkor mindenképpen ebben az erdőben szeretnék élni, olyan megkapóan szép. 

f56a4964.jpg

A lapozóban négy dal szerepel, a Hallgatag erdő, a Mókus, mókus mit csinálsz?, a Borz, és a Sündisznó. Aki ismeri a versek dallamát, énekelheti, aki nem ismeri, az ismerje meg, mert nagyon jók. A borzot mi időnként énekeljük akkor is, amikor a rettenetes rendrakás vár ránk. Mennyivel jobban megy a munka, ha közben borzonghatunk! Persze nem túl zen megoldás, de legalább rend lesz. Időnként az is valami.

A beszerzést követő estéken T egyfolytában ezt kérte: "Róka, mit csinálsz még egyszer!"), eddig a rekord az ötszöri olvasás volt, plusz még az, amikor magának lapozgatja, ha én már a nagyoknak való mese olvasására vetemedem. Az ő kedvence egyértelműen a róka, az enyém a Hallgatag erdő.

f56a4966.jpg

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr977538368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása