Mi többet, jobbat lehet írni egy olyan könyvről, aminek már a felénél arról érdeklődik a gyerek, hogy "ugye lesz folytatása"?

Figyelem egy ideje P-t. Kifejlesztett egy sajátos szájmozdulatot, homlok- és szemödökráncolással keverve, amit megspékel egy összetéveszthetetlen hanghordozással, ahogy azt nyögi mondja "Miiiii, kiolvastuk? Aaaaaaa. Ne mááááááár!!!!" Mondta most is, miután elolvastuk a Göröngyös Úti Iskola első, a Cerkabella kiadónál megjelent Helló, Felség! című részét. 

A legfontosabb kritikus tömör véleményét követően idebiggyesztem a sajátomét is, hogy egy árnyalattal gazdagítsam a képet. És legyen némi szöveg is, ami Metzing Eszter gyönyörű illusztrációit elválasztja egymástól. 

Csuda Gábor év közben érkezik az osztályba, ami már eleve nem könnyű műfaj (ráadásul egy ilyen névvel, amivel szemben egy 2. osztályos is nyilván alapos elvárásokat támaszt). Ám Gábor minden előzetes várakozást túlszárnyal. Mosolyogva áll az osztály előtt, egy piros palásttal a nyaka körül, zavarbaejtően nyugodt viselkedésével. Majd leül a padba és a legnagyobb természeteséggel még egy aranyszínű papírkoronát is biggyeszt a fejébe. Már a szünetben elkezdődnek a heccelések, találgatások. Vajon Gábor tényleg király??? Robi, az osztály alfahímje is azonnal akcióba lép, leveri Gábor fejéről a koronát. Mire őfelsége csak annyit kérdez: "Te nem hordod a tiédet?" Ezzel alaposan kifogva Robi vitorlájából a szelet. Délutánra kiderül, hogy a király valójában egy panelház 3. emeletén lakik, másnapra pedig az is, hogy tornából roppant esetlen, ami a közhiedelem szerint szintén nem túl királyi vonás.

Az osztály és a tanárok hamar hozzászoknak a jószándékú, halkszavú, és szelíden határozott királyi főhöz. Azonban Gábor hóbortjának híre hamarosan az igazgatónő fülébe jut, aki próbálja jobb belátásra téríteni a fiút, türelmi időt ígérve neki. Mindezt abban a reményben, hogy Gábor elhagyja a maskaráját. Királyunk azonban nem aggódik, inkább csak tanácstalan, mert még nem tudja hogyan értethetné meg vele a lényeget. De mi is a lényeg?Egyáltalán most Gáborunk király, vagy csak egy csudabogár? 

Nagyon-nagyon szeretem az olyan könyveket, amikben a jó történetnél sokkal több rejlik. Nem állítom, hogy mindig kell valami extra üzenet, de jól tud esni ha van, ráadásul ilyen fontos. Én meg különösen szeretek azon pörögni, hogy mi az a többlet, amit nekünk nyújt a könyv. Ez lehet a meghitt hangulat, könnyes nevetés, vagy olyan beszélgetések, amikhez egyébként nehezen találnék alapot. Ezek a kötetek szoktak az évek során többször is kézbe kívánkozni, és nem mellékesen nagyon jó útravalók fontos témákhoz, beszélgetésekhez.  Bár a Göröngyös utcában felbukkanó "plusz" sem kifejezetten gyerektéma, mégis bámulatosnak tartom, azt a könnyed közérthetőséget ahogy Kertész Erzsi tolmácsolja a fiatal olvasók számára. Egyfelől az 1. önazonosság (itt: az érzés, amikor leginkább úgy érezzük, hogy önmagunk vagyunk) kérdése. Gábor királynak tartja magát, és ettől a meggyőződésétől senki sem tántoríthatja el. Másfelől a saját 2. belső birodalom ápolása, biztonsága, tisztelete (Gábor királyként úgy gondolja, méltósággal, jó szívűen, kedvesen és nagylelkűen kell uralkodnia viselkednie másokkal). 

Alapjáraton sokáig egyik téma sem merül fel a gyerekekben (eddig). Sőt, még évtizedekig nevet sem adnak nekik, csak akkor amikor először kezdik megtapasztalni a diszharmónia surrogó zörejeit. Ezért is örültem annyira, hogy P-vel szederszüret közben kivesézhettük a dolgot. Persze nem olyan szavakat használva, mint "önazonosság", meg "diszharmónia". Cserébe nagyon meglepődtem, hogy mennyire hamar átlátta a lényeget. 

A következőkről diskuráltunk a szederbokor ágai alatt. (Úgy kábé.)

1. Ha úgy éljük a mindennapjainkat, hogy az a legbelső énünkkel, a bennünk szóló hanggal összecseng akkor számíthatunk rá, hogy életünket elégedettség fogja megtölteni. Vagyis, ha ezt a gondolatot szem előtt tartva próbáljuk meg alakítani az életünket, választjuk meg az iskolát/hobbinkat/töltjük a szabadidőnket stb., akkor nagyobb esély van arra, hogy felnőttként is elégedettebbek lehetünk az életünkkel. Persze a gyerekek már viszonylag korán szembesülnek a külső világ elvárásai által gerjesztett nyomással aminek ki így, ki úgy próbál megfelelni. Nyilván nem arra gondolok, hogy elpakoljuk este a játékokat, és nem verekedéssel oldjuk meg a problémákat. Inkább a mellékvágányokra, a ránk erőszakolt szerepekre, helyzetekre, foglalkozásokra, életutakra. Például amikor a család szeme fénye szülői unszolásra elit gimibe jelentkezik (és felveszik), miközben ő kiskora óta arról álmodozik, hogy gazdálkodni fog. Majd a reménység másfél évig addig feszíti a húrt az iskolában és otthon, míg végre elbocsátják az intézményből, ő pedig végre azt tanulhat, amit szeretne, amitől leginkább úgy érzi önmagára, belső üzemanyagára lelt.* De mondhatnám azt is, hogy felnőttként nem úgy kel fel hétfő reggel, hogy már a csütörtököt várja (mert a péntek az ugyebár már hurrákishétvége).** 

2. A másik fontos kérdésben, a belső királyság, a biztonságot nyújtó univerzum ápolásában gyerekcipőben járunk. Ahogy Gábor, Robi felé fordulva azt kérdezi "Te nem hordod a tiédet?" jelzi, hogy mindannyian uralkodók vagyunk. Méghozzá saját belső birodalmunké, amit ha jól gondozunk, óvunk és tiszteletben tartunk, tetteinkben is bölcs, belátó, gondos királyai/királynői vagyunk, akkor birodalmunk virágzik.  Sőt, ha a szomszédos királyságok felé is kellő tiszteletet, kedvességet, empátiát és megbecsülést mutatunk, akkor hasonlót várhatunk el irányunkban. Kertész Erzsi Gábor következtetései egyébként okosak, és borzasztóan szerethetőek. (Természetesen nem fogom elmesélni, pedig itt rugdosom a bokám, de nem visz rá mégsem a lélek, hogy a elrontsam az olvasásotokat.)

Mindezt egy 8-9 éves kisfiú szájából hallani egészen szívhez szóló. Persze jogos a kérdés, hogy megértheti-e mindezeket egy ilyen korú olvasó? Dehát mi másra vannak a gondos régensek szülők, ha nem arra, hogy szóba hozzanak ilyesmiket? Gábort is látszólag csak az apukája érti meg, míg a többi felnőtt inkább csak hozzászokik a különcségnek, hóbortnak tartott öltözethez. Az iskolaév közeledtével pedig apránként minden érintett gyerekhez átszivárog az üzenet. A végére még Gábor is 8 évének minden bölcsességével meglepő, új felfedezést tesz uralkodói mivoltáról. 

A főszereplőből áradó szelíd határozottságot gyönyörűen kiegészítik az erőteljes színű, de harmóniát, életvidámságot közvetítő illusztrációk, melyek nemcsak jókedvet, de csupa energiát sugároznak. 

A sorozat címválasztását különösen frappánsnak tartom, hiszen az önismeret felé is Göröngyös az Út. Izgatottan várom Kertész Erzsivel kalauzolásában az elkövetkező részeket.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról

**Sir Ken Robinson (Element) Alkotó elem c. könyvében erről is ír, érdemes kézbe venni.

**Vekerdy Tamás az 1979-ben (!!) született Kicsikről nagyoknak c. könyvében is felhívja a figyelmet, hogy az iskola igazi funciója az lenne, hogy minden gyereknek segítsen kiaknázni, megtalálni azt, amiben tehetséges, amit örömmel végez. Mindezt 1979-ben.