Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Andy Griffiths: A 13 emeletes lombtoronyház

2016. december 04. - palinta77

img_1708.jpg

A lombházak menők. Emlékszem, hogy gyerekkoromban mennyire imádtam volna egy sajátot, de akkor nem lehetett, mert a szülőket túlságosan lefoglalta a felügyeletünk. Cserébe az én gyerekeim kaptak egyet. Nem emeletes, mint Andy és Terry lakóháza, de egy kuckó, ahol lehet olvasni, kártyázni, madarakat lesni vagy elbújni. De mi a helyzet, ha egy 13 emeletes lombtoronyház kerül elénk. Biztos voltam benne, hogy az én kis olvasómmal nagyon izgalmas napoknak nézünk elébe.

Olyannyira beigazolódott a sejtésem, hogy a felolvasás helyett az önállóság útjára lépett. Jó, nem mondom, hogy nem szántszándékkal haladtam a könyvben olyan fájdalmasan lassan. Ennek a trükknek meg is lett az eredménye. Győzött kíváncsisága, és pár nap alatt végére járt Andy és Terry kalandjainak. Most pedig (jogosan) iszonyatosan büszke magára, amiért elolvasott egy 247(!!!) oldalas könyvet.

A gazdagon illusztrált könyvben (a rajzok és a szöveg arányánál ez utóbbi javára dől a mérleg) Andy és Terry egy szerényen felszerelt lombtoronyházban élnek, tekepályával, átlátszó falú medencével, limonádé szökőkúttal, katapulttal (ki kell használni a lakhelyből adódó előnyöket). Napjaikat lengésre alkalmas liánok, zöldségmegsemmisítők és egy titkos föld alatti laboratórium (óriásbanán kikísérletezésére ideális) aranyozza be. Andy -a történet narrátora- könyveket ír, Terry pedig illusztrálja ezeket. Illetve írnának és illusztrálnának, csak a sok egyéb tennivaló valahogy megakadályozza őket ebben. Igazság szerint most is csak a könyvkiadójuk érzelmektől fűtött látogatása miatt döbbennek rá, hogy a leadási határidő réges-rég elmúlt. Utolsó mentőövként másnap délután 5-ig kell(ene) leadniuk a könyvüket. A kérdés jogos, ilyen rövid idő alatt miféle könyvet lehet összehozni? (Remélem a bejegyzés végére kiderül.) 

img_1709.jpg

Természetesen a könyvhöz még hozzá sem kezdtek. Ám előző munkahelyükre való visszatérés rémének nyomása alatt talán összeszedik magukat. Csak éppen mindig közbejön valami. Először egy macska kanárivá változtatása, aztán egy félresikerült tengeri majom szállítmány húzza keresztül a terveiket. A majmoktól végül az eredetileg szemétkilövőnek készült katapult segítségével tudnak megszabadulni (jól jön az óriásbanán is). Már csak az óriásgorilla gátolja az alkotói munkát. A napot (és Andy-éket) a kezdetek kezdetén kanárivá vált macska menti meg. A könyvük? Megírják, megrajzolják, nem is akárhogy!

img_1714.jpg

Nagyon szórakoztató volt ez az őrülten kavargó, bolondos kalandok láncolata (főleg, hogy én/mi hátradőlve élveztük a történéseket). Mintha egy gyerek csapongó fantáziájába csöppennénk. Kérdezgettem is P-t (nem mintha aggódnék, de érdekelt, hogy mennyire tudja a képzeletet a valóságtól elkülöníteni), hogy a macska átváltoztatása jó ötlet-e. Szerinte is csak a könyv lapjain muris, viszont a katapultépítést mindenképpen ki kell próbálunk. (Ebben is egyetértettünk.) Nem mellesleg az olvasástól cidrizőknek, a hosszú könyveket zsigerből elutasítóknak is tökéletes választás, hiszen átmenet a gazdagon illusztrált, rövid gyermekkönyvekből, vagy a kezdő olvasóknak szánt nagybetűs történetekből a hosszabb szöveggel dolgozó, de még illusztrált könyvek világába. A szó legszorosabb értelmében KÉPESregényt tart a kezében az olvasó. A történethez mellékelt képek képregényszerűen egészítik ki a tartalmat, így nemcsak a szövegértést segítik, de a történet ritmusát is felveszik, a fejben megvalósuló képalkotást is támogatják. 

img_1718.jpg

Szükségük van a gyereknek ilyen humoros, bolondos sőt, néha őrült ötletekkel dolgozó könyvekre, amik kiszakítják őket a mindennapok komolyságából, rohanó tempójából és feszültségéből. Nem gond, ha hiányzik a fajsúlyos mondanivaló, erkölcsi tanítás. Bár okulni ebből is lehet, ha mást nem  legfeljebb azt (és valljuk be, ez sem kevés), hogy olvasni lehet a történet kedvéért, az örömért, amit fáradozásunkért cserébe kapunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban (a számtalan, nem csak Ausztráliában elnyert díjon kívül), hogy a lombtoronyház szinte exponenciálisan terjeszkedni kezd. P már azt is kifigyelte, hogy hamarosan érkeznek majd a folytatások,  a 26- és a 39 emeletes kalandokról. Mindezekért tőlem (tőlünk) megkapja Andy Griffith könyve a GYERMEK ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT pecsétet. 

 

Ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.  

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr6811997096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása