Tavaszváró, tél-túlélő könyveink közül a következő (az előző itt) Stiglincz Milán-Varga Norbert: Kalimpa című mesés tornakönyve.
Főleg télen amikor lehetőségeinket a korai sötétedik is korlátozza gyakoriak olyan jelenetek a nappalinkban, amikor úgy fest, hogy a felgyülemlett energia elemi csapást még a jelenlévőkre. De legalábbis a kanapéra. Este 8-kor, amikor a szülő hullafáradtan vonszolná magát az ágyba, mindenki más teljes fordulatszámon pörög. Esetünkben a kisebbik fiam az igazi örökmozgó, akinek ugyan le lehet kötni, a figyelmét és az energiáit de nem hagyja magát akármivel lekenyerezni. Ha sok a fölös energia már veszem elő a kellékeket és indulhat a kalimpálás.
Ha ismerős a helyzet, olvassátok el Ti is a Mocorgó-módszer kialakítóinak meséjét. A helyes bábfiú népes bábszínház tagja, ahol egy nap a féltékeny varázsló megátkozza a társulat királyát. Az átok ellen természetesen van ellenszer, ám azt két nap alatt össze kell gyűjteni, különben a végzetes versike átka beteljesedik. Ezért hősünk útra kel a nagyvilágban. Csakhogy nincs könnyű dolga. Míg a színház falai között ügyesen mozog, az utcára kiérve eltűnik a bábszínház varázslata és olyan ügyetlen lesz, mint egy járni tanuló kisbaba. Na jó, majdnem. Ügyetlenségén egyedül az segít, ha az egyes történeti egységekhez kapcsolódó, narancssárgával kiemelt részekben bemutatott játékokat elvégezzük. Így, mire bekövetkezik a boldog vég, hősünkkel együtt mi is ügyesedünk és megszabadulunk egy csomó felesleges energiától.
Olvasás előtt érdemes elolvasni a szerzők útmutatóját, amelyben kitérnek a torna rövid ismertetésére, a fejlesztett területekre. Nem feledve, hogy a mozgással nemcsak a fizikai képességek, de a szellemi kapacitás, az iskolaérettséghez szükséges készségek is fejlődnek. Idegpályák kapcsolódnak össze, az agy oxigénellátása is megnő stb. Vagyis egy kis kalimpálás jótékony hatással van az iskolai teljesítményre és az esti alvásra is. Eszközhasználatában is rendkívül megnyerő a torna, mert a háztartási eszközök segítségével kiválthatjuk a "profi" eszközökety. Najó talán egy buborékfújót elkerülhetetlen beszerezni. A mozgásokat fejlesztési területenként csoportosították, ezzel is megkönnyítve a dolgunkat. Az első a bemelegítő, ismerkedős rész, utána következnek a kúszó-mászó játékok, majd a futkározós, egyensúlyozást fejlesztő, ugrálós és labdadobálós gyakorlatok.
Összeválogathatjuk saját kedvenceinket, vagy koncentrálhatunk egy adott területre, ahogy a szükség/kedvünk tartja. Nyilván arra is van lehetőség -sőt buzdítanak is erre a szerzők-, hogy módosítsunk, vagy kitaláljuk a saját verziónkat. A feladatoknak vannak nehezített és párosával végezhető változatai is, ezért nagyobb óvodai, iskolai csoporttal is könnyen kivitelezhető a mesés torna. Ha pedig a mesénél tartunk, nagy erénye, hogy a történet nem törpül el a végső cél, a mozgás mellett. Roppant élevezetes végigkövetni Kalimpa látogatását és találkozásait a nagyvilágban. Érdekes kalandokat élünk át a tűzhányónál tett látogatástól kezdve a gyíktojások megmentésén át, a krokodilokkal való viaskodásig. Sőt a humornak is bőven akad helye elég csak Kalimpa ügyetlenkedésére, vagy a hiéna szertáágazó rokoni és baráti kapcsolataira gondolni. A mese minősége azért is különösen fontos, mert a gyerekek ha olyan mesével találkoznak, ami megérinti őket maguktól is eljátsszák a történetet. Ez a mese pedig nagyon "csúszik". Bár a kiadó 5 éves kortól ajánlja, T azonnal lecsapott rá és mindjárt kétszer egymás után fel kellett neki olvasnom. Sőt, annyira megfogta a történet, hogy azóta is többször kérte az újraolvasást.
Igor Lazin illusztrációi tökéletesen illenek a könyv hangulatához. A lendületes vonalak, az élénk színek szinte megkövetelik a mozgást.
Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról
Amennyiben felhasználnád a bejegyzésben szereplő képeket, kérlek előtte mindenképpen vedd fel velem a kapcsolatot! Köszi!