Van négy-öt kortárs gyerekkönyves magyar szerző, akinek a könyveire odafigyelek, mert lehet rájuk számítani. Mostantól Ecsédi Orsolyát is felvettük ebbe a klubba.

Nem érdemtelenül, hiszen olyan jól forgatja a szavakat, úgy alakítja a történet fonalát, amitől a gyerek kezébe tapad a könyv és csak átmenetileg hajlandó megválni olvasmányától. 

Kütyüközpontú világunkban a számítógép mindennapossá avanzsált háztartási berendezés, így frappáns, és az olvasóközönség számára barátságosan ismerős ötlet egy számítógép belsejét választani helyszínként. Nem is akárhová érkezünk. Mindjárt a Tűzfalon túlra, ahol nem túr a kurtafarkú malac, hanem egy vírus-civilizáció próbálja titkos világuralmi, vagyis viráguralmi vadműveleti céljait realizálni. A precízen előkészített tervbe sajnos egy hiba csúszik. Cirrus személyében. A szokásjoggal már nevében is szembemenő vírusgyerek (mindenki másnak V-vel kezdődik a neve, mint Virmos, Véra, Virula, Vanda stb.) az iskolában sem remekel. Egyszóval csúfolásra és a tanárok főfájdítására termett. Mígnem egy szép napon minden megváltozik. A lábjegyzetek között megtűrt Cirrus küldetést kap, de mindjárt olyat, amit előtte még soha senki nem tudott véghezvinni. De talán annak, aki annyira más vannak olyan eszközei, amivel a rendhagyó feladatot megoldhatja.

Kerek, egész, nagyon jó ritmusú, jól felépített történet. A szerző nyelvi tehetségének és arányérzékének köszönhetően szórakoztatásunk garantált. A poénok nagyobb része még úgyis működik, ha valaki nem rendelkezik mélyrehatóbb számítástechnikai ismeretekkel. Ha viszont igen, akkor kötelezően ajánlott, mert a hardware-ek és szoftverek bűvöletes világába ritkán vezet olvasmány. Timo Parvela Kepler65 könyve kapcsán egyszer már örültem annak, hogy végre van egy könyv, ami megszólítja a számítógépek világban elmerülőket is, de annak a sorozatnak a folytatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Nem így Cirrus, akinek a története -hab a tortán- teljesen uniszex. 

 némi csipkelődő gúnnyal kiskockának hívott kiskamaszok is örömüket lelik a rendbontó vírus történetében, aki szép pályaívet fut be: megtűrt lábjegyzetből diadalt arató győztessé válik. 

Felnőttként is ragadós volt a szerző jókedve, a csipet huncutság, a keresetlen közvetlenség és a szimpatikus mellékszereplők meggyőző csapatot alakítanak. A könnyed, közvetlen stílus ellenére is minden oldalon érződik a gondos, körültekintő tervezés, kivitelezés. És még ez is eltörpül az öröm mellett, amikor a gyereked röhögve idézget a könyvből sok-sok nappal azután, hogy befejezte. Kár, hogy az előző napi házi nem hagyott ilyen mély nyomokat benne. Úgyhogy kedves Orsolya, tudsz valamit!