Ez a történet azzal kezdődött, hogy P-nél észrevettem, nem szívesen foglalkozik olyasmikkel, amihez a memóriáját kell használnia. Mivel szeptemberben kezdődik az iskola, praktikusnak tűnt, ha egy kicsit többet használjuk az emlékezőtehetségét, mert lesz pár dolog, amire majd emlékeznie kell. Például, hogy ne lapítsa ki az uzsonnára kapott banánt a tankönyveivel.

Így azonnal lecsaptam erre a társasra, amikor egy játékvásáron rábukkantam. Hazahoztuk, örültünk neki nagyon. Aztán elkezdtem nézegetni a dobozt megakadt a szemem egy néven, ami Torzonborz óta ismerős volt. Kiderült, hogy újdönsült játékunk Otfried Preußler regényéből készült!

P -emlékezve arra milyen klassz volt a rablós történet- azonnal szerette volna elolvasni A kis szellemről szólót is. Csakhogy magyarul nem találtam meg sehol, bár annyi kiderült, hogy van már egy fordítás, a Magyar Rádió ugyanis készített belőle egy rádiójátékot. Ezen felbuzdulva, felhívtam az archívumot, ahol nagyon készségesek voltak, de a tíz részből álló mű kimásolásának költsége szívettépően borsos volt.

Nem adtam fel. Úgy döntöttem, egy olyan trükkhöz folyamodom, amit még egyetem alatt fejlesztettem ki azon esetekre, amikor ingoványos talajra jutok miközben el kellene valamit intéznem, de szívesen elkerülném, hogy totálisan hülyét csináljak magamból. Így aztán kifundáltam, hogy majd jól álnéven fogok telefonálni. Mekkora trükk! Arra gondoltam, hogy felhívom a Kolibri Kiadót -még mindig álnéven- és szépen megérdeklődöm, hogy nem-e lehetne-e, hogy Otfried Preußler eme könyvét is megjelentetnék. Mondjuk a nagyon közeli jövőben. És akkor, amikor már tényleg mindenre elszántam magam, egy véletlennek köszönhetően felfedeztem, hogy pontosan ezt tervezik! A megjelenéskor természetesen azonnal megvettem. Ahogy már Otfried Preußler is megmondta "És ha valaki ennyire erősen kíván valamit, annak teljesül a kívánsága."  Utólag elrebegtem egy hálás köszönetet a kiadónak. Azért is, hogy nem kellett magamból ismeretlenek előtt elmeállatot csinálnom. Amúgy az is simán lehet, hogy tök jó fejek lettek volna, és inkább örömmel vették volna lelkes olvasóközönség megkeresését. 

Szegény szellemnek ilyen várakozásoknak kellett megfelelnie! És igen, Torzonborz után Otfried Preußler újfent egy olyan történetet írt, ami már az első lapoknál belopta magát a szívünkbe!

Bagolykő várában lakik a kedves és mosolygós kis szellem, aki a légynek sem tud ártani. Kivéve ha felbosszantják, mert akkor aztán elkezd hátborzongatóan visongani, pont úgy, ahogy ezt egy valamirevaló szellemtől elvárnánk. Ezen felül van neki egy varázslatos kulcscsomója, ami egyfelől nehezékként szolgál, hogy kis szellemünket ne sodorja el egy fuvallat sem, másfelől pedig -mivel varázserejű-, hogy bármely ajtjót kinyithasson vele. Így éldegél évszázadokig, hol a vármúzeumban kirándul, a szablyák és régi képek között, vagy időnként a vármúzeum lovagteremben gurigatja az ágyúgolyókat. Jó időben pedig barátjával, Uhu bácsival szórakoztatják egymást mindenféle történettel. Persze mindezt szigorúan csak éjjelente, miközben a kis szellem oldalát rendre fúrdalja a kíváncsiság, hogy milyen lehet a világ napfényben. Aztán bekövetkezik az, amire sem a város, sem a kis szellem nincs felkészülve: egy napon nem a megszokott szellemórában kel fel, hanem fényes nappal. Innentől kezdődnek a jópofa galibák. Eleinte a kis szellem nagyon élvezi, hogy végre nappali szellem lett és láthatja a várost, a fák zöldjét, az ég kékjét, és kergetőzhet a gyerekekkel. Azonban számos megpróbáltatás után belátja, az éjszaka nyugalmát mégiscsak jobban szereti a nappal nyüzsgésénél. 

A fordítás Nádori Lídia remek munkája, aki már Torzonborznál is bizonyította, hogy milyen bravúros érzékkel és humorral ülteti át az apró nyelvi finomságokat. Enélkül ez a történet sem lenne olyan kedvesen derűs és szórakoztató. Hogy lehetne megállni nevetés nélkül, amikor ilyeneket olvasunk, hogy "Alsó- és Felsőcsücsökpusztai", Kapsz Gyula, vagy a személyes kedvencem a "Háborús Veteránok 'Hűséggel a sírig' Önkéntes Napköziotthona".

Nem is lepődtem meg, hogy 2015-ben ő lett az év fordítója.

Az illusztrációk -akárcsak Torzonborznál- most is Franz Josef Tripp tehetségét dícsérik. Kíváló beleérzéssel ragadja meg egy-egy epizód finom humorát, a történetek játékosságát. Sőt, a szemfüles P, még Torzonborzot is felfedezte a felvonuló tömegben! Mondom én, hogy van humora!

Ha egy történetet belopja magát P szívébe, akkor hamar átkerül a hétköznapok játékába is. Jól is van ez így, hiszen ha egy történet foglalkoztatja, motoszkál benne, akkor a legjobb feldolgozási módja ha "kijátssza" magából. Kíváncsian vártam, hogy a kis szellemmel mi fog történni ezen a fronton. Aztán egy nap, amikor jöttek a nagyszülők, ő meg pont a teraszonvárban volt, elrikkantotta magát: "Jönnek a svédek! Mindenki fedezékbe." Hát igen. Persze T a pelenkáját billegtetve szaladgált körülötte és ő is azonnal óbégatni kezdett: "sédeksédek".

A szellemes játékok azonban ezzel még nem fejeződtek be, újra elővettük a könyvből készült társasjátékot, és elkészítettük a kis szellemet mákból, és rizsből. Játszottunk még az órával is (P most ismerkedik a szerkezettel), megnéztük mikor kel fel és fekszik le a kis szellem, és megnéztük a térképen, hogy pontosan honnan is jönnek azok a bizonyos svédek. 

Még egy gondolat így a végére. Az olvasás befejeztével lapozgattam a könyvet, és megakadt a szemem a Kolibri Kiadó jelmondatán: "Olvasni gyerekjáték!", az ilyen könyvek olvasása a gyerekeknek játék, a felnőtteknek pedig: öröm. Ez pedig nagy szó.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.