Amikor valaki azt hallja Hollandia, a legtöbb embernek tulipánmezők, biciklik, esetleg sajtok vagy a kakaó jutnak eszébe. Nekem két hölgy: Annie M. G. Schmidt és Fiep Westendorp.

A legjobb dolgok sosem mennek ki a divatból. Ilyen például a somlói galuska, az ugró béka, Pöttyös Panni, Matyi és Sári, Torzonborz, Tündér Lala, a Kisvakond, Juharfalvi Emil, Labdarózsa és még sokan mások.  A mi kis univerzumunkban ezt a sort folytatják Annie M. G. Schmidt Pagony Kiadónál megjelent művei. Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy bár az írónő immár 20 éve halott, de ez a sajnálatos tény a történetein egyáltalán nem mutatkozik. Mintha tegnap íródtak volna. A humora ma is sziporkázik, történetei ma is érdekesek, szerethetőek, szívhez szólóak.

Van egy apró kis szokásom, de nevezhetjük ártalmatlan bolondériának is. Amikor egy könyv nagyon tetszett, és már a történet összes betűjét kivolvastuk, akkor elkezdem elolvasgatni a kolofont (a könv hátuljában, a nyomdai adatokat jelölő részt) s elábrándozom rajta, hogy vajon a szerkesztők is elképzelték az olvasókat, akik minden alkalmat megragadva kezükbe veszik a könyvet, és összebújva együtt izgulnak a főhőssel? A felelős kiadó elrévedezett arról, hogy mekkorát fogunk nevetni, amikor Gerda megtiszteli Penna bácsi poszterét? És vajon a nyomdász gondolt arra a kisfiúra, aki két kézzel öleli magához a könyvet, mert ennél jobban nem tud belebújni szeretett szereplőihez. Az említett kolofon átbogarászásakor ért az első meglepetés (ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy ki az írónő), ugyanis Titi először 1971-ben jelent meg. Az én gyerekem meg 40 évvel később még a bejegyzés írásakor is révedező mosollyal veszi a kezébe a mellettem pihenő kötetet: "Emlékszel, amikor ezt olvastuk?" Nem is tudom, hogy lehetne elfelejteni.

Aznap este, amikor először nyitottuk ki a Titi trilógia  első kötetét (a fordítás Czibere Mária munkája alapján készült) alig bírtuk abbahagyni az olvasást. Persze akkor még a megboldogult ovis időket éltük, úgyhogy nagyjából lelkiismereti ügy volt, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Magától értetődő módon későn sikerült, de cserébe reggelinél folytatódhattak Titi kalandjai.

Szegény Titi vállát nagy gond nyomja: nincs hol laknia. Ám váratlanul értesül egy üresen álló szobáról a toronyház tetején, ahová rögvest beköltözik. A kedves és udvarias kisfiú azonnal barátokra lel Penna bácsi, az összes Trappolka, később Ágica, majd Nyurgaló és az Őrnagy személyében, sőt egy lakótársa is lesz Zsazsa, a csótány. De a világ dolgainak ily módon való kisiklását nem mindenki nézi jó szemmel, s Titi hamarosan összeakaszkodik Patyolatnéval, akinek jelleméről a neve árulkodik legjobban.

Az írónő szellemességéről és jellemábrázoló tehetségéről mindent elmond a tény, hogy azóta Patyolatné, és Trappolkáék is fogalommá váltak baráti társaságunkban, hiszen a könyvvel megleptük barátainkat is. Így ha valaki olyan trappolkásan néz ki, azonnal sejtjük, hogy aznap reggel elveszett minimum a fésűje. 

Titi örömét tehát azonnal beárnyékolja a kilakoltatás réme, de akinek ennyi ember és madárbarátja van, csak nem kerül az utcára!?! Egyik kalaland követi a másikat, hogy végül egy izgalmas nyaralás során pihenhessék ki a fáradalmakat. Azonban egy rejtélyes sürgető üzenet hazahívja Titit. 

Annie M. G. Schmidt történeteiben mindig sziporkázó humorral és időnként csipkelődő gúnnyal mutatja be és figurázza ki a kevésbé rugalmas felnőtteket, és kedves, szellemes módon festi le a vagány és jófej gyerekeket, akik mindig készek segíteni egy-egy bajba jutott állaton. Árad belőlük a tettrekészség, az életvidámság és a jókedv.

A történet Fiep Westendorp rajzaitól elevenedik meg igazán, aki a legkiválóbb illusztrátorokra jellemzően átveszi a történet vibrálását és úgy rajzolja meg az alakokat, ahogy mi is elképzelnénk. Pufók, kócos, turcsi orrú, gombszemű huncut kis vagányoknak. Westendorp annyira érti mesterségét, hogy még a figurák tesstartása, kézmozdulata, lábtartása is az adott szituációnak megfelelő. Ezek mind apróságok, amikre amúgy talán nem is figyelünk oda, és a gyerekek figyelmét talán nem is kell felhívni rá, ha maguktól nem veszik észre, de ez mind-mind hozzájárul, hogy a történet megelevenedjék képzeletükben.

Egyébként is, ki ne álmodozna arról, hogy egy piros daruskocsival furikázik??

Oszlopos darabja a könyvespolcnak.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor biztosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.