Ha azt mondom bevezetés a matematikába, akkor a rettegéstől borsószem nagyságúra ugrik a gyomrod, vagy az izgatottságtól kitágulnak a pupilláid? P, aki idén kezdte az iskolát nagyon szereti a számokat, a számolást,  az számos rejtvényeket. Hiszem, hogy ebben nagy szerepe van annak, hogy az első benyomásai nagyon jók voltak. Ismerjétek meg  Ti is, gyerekkorunk elfeledett matematika klasszikusát: Kockapacit és Pipacskát.

De mikor és hogyan kell elkezdeni a gyerekeket jól bevezetni a matematika világába?  

Leghamarabb akkor, amikor észrevesszük, hogy érdeklődni kezd a számok/mennyiségek világa iránt. (Ez nagyjából 3 éves kor körül szokott bekövetkezni.) Hiszen a számok akkor is körülvesznek minket, ha nem is figyelünk oda rájuk tudatosan. Hányszor mondjuk, hogy még "vehetsz kettő", már csak "négyet kell aludni", "kérek szépen egyet" stb.

A hogyanra is van egy pazar ötletem: Kockapaci és Pipacska kalandjaival. A kis varázslótanoncról és a négylábú barátjáról egy gyerekbulin hallottam először, ahol az anyukának olvasták fel kislányként. Belelapoztam, és mondanom sem kell miután hazajöttünk azonnal elkezdtem keresgélni, hogy hol találhatom meg. Elsőre persze csak a könyvtárban leltem rá, hiszen a könyvet először 1975-ben adták ki, azóta pedig teljesen eltűnt a könyvesboltokból, az antikváriumokban lehetett időnként durva összegekért kapni. Egészen addig amíg (dobpergés) a Typotex Kiadó ismét megjelentette 2012-ben az első, és utána nem sokkal a második kötetet is. (Taps!!) A fordítás Láng Rózsa munkája. A könyvekről készült képeken látszik, hogy a második kötetünk régebbi, az első kiadású Móra példány. Ehhez használtan (és meglepően jó áron) jutottam hozzá, úgyhogy ez maradt, de ma már szerencsére könnyedén beszerezhető mindkét kötet újonnan is. 

Térjünk rá végre, hogy miért szereti minden kisgyerekes ismerősünk, akihez idáig eljutott.

Elöljáróbam még annyit, hogy a gyerek nem fog összeadni, kivonni, háromjegyűekkel osztani, szorozni, deriválni mire elolvassuk a köteteket. De  nem is kell. Sajnos sokan élnek abban a tévhitben, hogy az lesz jó matekos, aki már egészen kicsi korában el tud számolni százezerig. Gondolom nem fog senkit sokkolóan érni a hír, ha azt mondom, a matematika nem egyenlő egy kupac számmal, sem pedig a szorzótábla betéve tudásával. Sokkal inkább egyfajta gondolkodásmód. De hogyan lehet már az alapokat úgy letenni, hogy arra később szorzótáblát, és társait stabilan lehessen ráépíteni?

Kockapaciék történetével mélyen a gyerekek tudatába ivódnak és biztos lábakon állnak majd a matematikai gondolkodás, és más létfontosságú alapfogalmak is, mint az 

• egy és a sok,
• tudni fog halmazokat összeállítani tárgyak egy csoportjából, valamilyen rendező elv szerint
• ismerni fogja a kerek/nem kerek fogalmát,
• érteni fogja, hogy mit jelent elől, hátul, középen
• hogyan kell számolás nélkül megállapítani a tárgyak közti egyenlőséget, egyenlőtlenséget
• hogyan kell tárgyakat összehasonlítani magasságuk, szélességük, hosszúságuk szerint,
• jobb-bal közti különbséget,
• begyakorolja az éjjel-nappal, reggel, este váltakozásait
• a hét napjait
• játszik geometriai formákkal (négyzet, kör, téglalap, háromszög)
• kialakul a számfogalma, látni fogja a mennyiségek közti különbséget 1-10-ig 
• észrevesz tárgyakat, amiket párosan használunk.

Voltaképpen az ovis "tananyagot" foglalja magában, amiket egy 3-6 éves korú gyereknek ismernie kell, mire iskolába kerül. Bár az előző két mondatban szerepel a "tananyag" és a "kell" szó is, ami szembemegy az ovis egzisztencia lényegével, de megnyutatásként álljon itt: a gyerekek nagyon szeretnek ezekkel a fogalmakkal játszani, várják és örömmel fogadják az ilyen alkalmakat. 

Kinek van: magasabb? szélesebb? kerek?

A szerzők a történet első részét elsősorban a 4 éveseknek, míg a másodikat inkább az 5 éveseknek ajánlják. Saját tapasztalat alapján azt mondhatom, hogy ha egy 3-3,5 éves érdeklődik az ilyen játékok iránt, akkor nyugodtan bele lehet vágni, mert érteni fogja.

A kötetek fejezetei úgy épülnek fel, hogy a mesék mellett található a szülőknek szóló apróbetűs részből megismerjük a fejezet célját, aprólékos tanácsokat kapunk az egyes fogalmak megismertetéséhez, az olvasás módjához is. Végül két-, három-, olykor négyféle játékötletet adnak az adott részben megismert fogalmak elmélyítéséhez. Néhány helyen a fejezetek közben nagybetűvel szedett, gyerekeknek szóló kérdések szerepelnek, kapcsolódva az ismertetett fogalmakhoz. (Lásd fenti kép.) Az olvasás után pedig jöhet a játék. Mondok pár példát.

Az első fejezetben megismerjük Pipacskát és az egy és a sok fogalmát. Kiválaszthatunk például a sok játékautó közül olyat, amiből csak egy van (pl. piros), és ezt megmutathatjuk a gyereknek, jól elkülönítve a többitől, vagy a sok sárga építőkocka közül azt az egyet, amelyik kék. Egy későbbi fejezetben ki kell választani egy kupac tárgyból a kerek dolgokat. Banálisnak tűnhet, de ha azt mondom, hogy ezzel a gyerek halmazokat kezd el kialakítani, akkor már kicsit komolyabb színezete lesz a feladatnak, nem?

Egy másik kedvenc elfoglaltságunk a szülinapos fejezetből származik. Itt Pipacskáék vendégeket hívnak, hogy megünnepeljék Kockapaci születésnapját.  De jut-e mindenkinek szék, és tányér? Itt az ugyanannyi kevesebb, több fogalmával játszunk. Korongok segítségével gyakoroljuk a ráhelyezést, amellyel megállapítjuk, hogy mennyi hiányzik, vagy mennyivel van esetleg több. Rendeztünk mi is szülinapot, ahol játéktányérokat és poharakat tettünk egymás mellé, hogy lássuk jut-e az összes vendégnek. 

Ilyen pikniket csináltunk a saját barátainknak: 

Ezzel a módszerrel tanulják meg a gyerekek, hogy egymás mellé helyezzék el a dolgokat, az összehasonlítást valamely tulajdonság (mennyiség, hosszúság, szélesség stb.) alapján végezzék el. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jelenlegi elsős matematika tankönyv is a megfeleltetés technikájával mutatja be a mennyiségek közti különbséget, illetve ezt követően az alapműveleteket.)

Az olvasáshoz az alábbi tanácsokkal látnak el bennünket:

• heti két fejezetnél többet ne olvassunk,
• fejezetek között játsszuk többször az aktuális fogalmakat gyakoroltató játékokat,
• célszerű előre elolvasni a fejezeteket, hogy mielőtt a gyerekenek felolvassuk tisztában legyünk a fogalmakkal, elő lehessen készíteni a játékokat.

A könyv mellett szóló számtalan érvek egyike: a játékokhoz szükséges anyagigény minimális költségvetésű. A legtöbb háztartásban már eleve megvan, vagy olcsón beszerezhetőek. Ilyen lehetséges kellékek:

• kövek, kagylók, kisautók
• figurák (nálunk dinók)
• játék étkészlet
• építőkockák
• gombok, különböző méretben és színekben (pl. piros, sárga,  kék)
• geometriai formák kartonból
• korongok, számolópálcikák
• számkártyák (második kötethez) 

A második kötet vége felé készítettem számolókártyákat is. Ezeknek az egyik oldalára bőséges mennyiségű temperát használva ráfestettem a számot, majd a másik oldalára a számnak megfelelő mennyiségű autót, cseresznyét, lufit stb. rajzoltam. Azért használtam sok temperát, hogy száradás után minél rücskösebb legyen, mert a Montessori-módszerből ellesve az ötletet, mi végigsimítottuk a számokat. Ennek az az előnye, hogy a simítással mintegy "beleivódik" a gyerek ujjába a számjegy, az írásnál ez nagy segítség. Persze ma már korszerűbb megoldást használok: T-nek dörzspapírból vágom ki a számokat, hiszen hamarosan már őt is érdekelni fogja Kockapaciék története. A kártyákat két szettben készítettem el, így az egyes számokhoz a másik kupacból meg tudtuk keresni a megfelelő mennyiséget.

A legnagyobb nehézséget  a következő fejezet kivárása jelentette, mert P alig várta, hogy kiderüljön mi lesz a pajtásokkal. Pedig első ránézésre meggyőződésem volt, hogy a történet (a témából adódóan) finoman szólva is döcögős, és talán kicsit szájbarágós lesz. Hogy mekkorát tévedtem! Úgyhogy megkövetem a szerzőket: nagyon jól egyensúlyba hozták az ismeretek közlését és az izgalmas történetvezetést. Erről mi sem árulkodik jobban, hogy még akkor is legalább ötször olvastunk a könyveket, amikor P már réges-régen tisztában volt ezekkel a fogalmakkal.

Az első kötetben hőseink nagy kalandra indulnak, mert a megátalkodott Pókhas Pál arra a csúfságra vetemedett, hogy ellopta szegény Kockapaci farkát. Eközben eljutnak Játékvárosba, találkoznak Miskamacival,   felhőelefántokkal és felhőzsiráfokkal játszanak, krokodilt vigasztalnak, manón segítenek, elvesznek és megkerülnek, hogy a végén természetesen megküzdjenek Pókhassal.

A második részben újabb izgalmak kezdődnek, elveszik barátjuk, Lufipaci. Persze a barátok árkon-bokron, akarom mondani hullámhegyen-hullámvölgyön át keresik pajtásukat. Ezalatt megtanulnak különbséget tenni a négyzet és a téglalap között. Körtáncot járnak, hajót foltoznak, háromszög alakú állatokat békítenek, durcás rákokkal egyezkednek, delfinekkel barátkoznak, lufikat gyűjtenek, mennyiségeket és méreteket hasonlítanak össze, számolnak 1-től 10-ig mindenfélét -madarat, szivárványt, lábakat, cipőket, bármit.

A szerzők gondosságát mutatja, hogy az első részben tárgyalt ismereteket a második részben folyamatosan átismétlik, hiszen az ilyen korú gyerekeknél így rögzül legjobban a tudásanyag. 

Az olvasás idején (mindegy, hogy az első, vagy a negyedik alkalommal olvastuk) egy percet sem unatkoztunk, és közben folyamatosan játszottunk mindenféle matekos játékokat. Annyira belejöttünk, hogy gyakorlatilag bármiből tudtunk efféle mókát kreálni. Hiszem, hogy ennek is oka, hogy ma már P izgatottan várja a matek órákat, és szereti, imádja a számokat. 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.