Idén nyáron sokak kedvence, Titi szülőanyja, új könyvvel tért vissza, eddig ismeretlen szereplőkkel, és sok kalanddal.
Az aprócska Viplala egy egérlyukon keresztül toppan be Blom úr és gyermekei nappalijába. Viplala egy viplala. Pontosabban egy üldözött viplala, akit társai kergettek el, mert a pittyentés (varázslás) tudománya valamiért nem megy neki. (Irgum-burgum.) Helyesebben trükkjei csak félig, eseti jelleggel szoktak sikerülni. Ijedtében szegény éhező költőt is egy kézmozdulattal kővé dermeszti, a visszafordító varázslat azonban már sehogysem akar sikerülni. De ne szaladjunk ennyire előre.
A barátságos és kedves Viplalát azonnal a szívébe zárja Blom úr két gyermeke: Nella Della és Jánoska. Apának is csak egy kifogása van: az állandó, kontrollálhatatlan pittyentések mindenféle baj forrásai. Persze a költőnek vègül még jól is jön, hogy szoborként azonnal ő lesz a város meg nem értett poétája, akinek úgy viszik-veszik a köteteit, mint a cukrot. Hamarosan azonban új, váratlan fordulat következik: egy kifizetetlen éttermi számla miatt Blom úrék is megtapasztalják, hogy milyen a világ ha viplala méretben szemlélik. Kétségtelenül vannak előnyei annak is, ha az ember olyan picike, hogy belefér egy játékvonatba, vagy a fürdőkádját úszómedencének tudja használni. Akadnak azonban kellemetlenségek is. Hamarosan megjelenik Porszívós Mari férje, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy léteznek manók, ezért egy nagy csapat ember élén betör Blom úrék lakásába. A magánlaksértést és a várható bajokat elkerülendő a kis csapat kimászik az ablakon az óriási külvilágba. Kalandos utazásuk során találkoznak Atlasszal, alhatnak a királyi palotában, huzamosabb időt töltenek egy kislány kórházi fiókjában, majd megismernek két rendkívüli felnőttet is, akik látványukra nem kezdenek el sikoltozni, hogy "egerek, ruhában". Útjuk végén pedig sikerül megtalániuk azt a különleges piros bogyót, ami semlegesíti a varázslatot.
Viplalával ismét egy nagyon kedves, szívhez szóló, klasszikus mesével gazdagodott a könyvespolcunk. Schmidt előző könyveihez hasonlóan itt is feltűnnek az írónőtől megszokott "kötelező" elemek. Az egyedülálló szülő, a határozott értékrenddel bíró, felelősségteljes és a tettrekész gyerekek. A kis csapat, összetartásuknak és jó szívüknek köszönhetően legyőzi a nehézségeket. Barátságot kötnek kedves és segítőkész beszélő állatokkal és néhány igazán jófej felnőttel, akik megnyugtatóan ellensúlyozzák a többi, kissé merev, szigorú embert és varázslat és csodák világát elutasító alakokat, akik kis kalandorainkra nézve "hatalmas" fenyegetést jelentenek.
Annie M. G. Schmidt történeteiben a legkisebbeket "emeli fel". Ők azok, akik a legnehezebb helyzetekben -persze közös összefogással- is feltalálják magukat, és sikerre viszik terveiket. Persze a hangsúly az együttes cselekvésen, a barátságon, az elfogadáson, a szeretet és a gondoskodás védőburkán van.
Viplala kalandjait Dániel András illusztrálta. A szöveghez nagyon jól passzolnak a vicces, huncut figurák, a mozgalmas és apró, érdekes részletekkel tarkított képek (a polgármester szoboravató beszéde közben Füst Milánt olvasó fickón jót somolyogtam). A fordítást az eddigi M. G. Schmidt kötetekben is remekelő Varga Orsolya jegyzi.
Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.
