Kártya, kártya, kártya!!!! Praktikus, kényelmes, könnyen tanulható, szórakoztató, szeretjük. Kártyázunk utazásnál, kirándulásokon, mindenféle várótermekben. Rövid a játékidő, hamar meg tudjuk ismételni a játszmát, kis helyen elférnek, és ha jól választunk, érdekes a játék is, kicsiknek ideális. Mutatom a kedvenceinket.
Már a legkisebbek (mi 2,5 évesen kezdtünk) is élvezni fogják ezt a cukiságot. Az illusztrációkat látva őszintén reméltem, hogy a tartalom is eléri a rajzok szintjét. A doboz kétféle paklit rejt. A zöld hátterűeken házi- és erdei állatokat láthatunk. A kék pakli pedig, az állatoknak megfelelő jelmezekbe bújt gyerekeket ábrázol. Mindkét pakli rettenetesen bűbájos a gyönyörű, de nem csöpögősen megrajzoltak a figurákkal. A kártyák jó minőségű, vastagabb papírból készültek. Sőt, arra is gondoltak, hogy kicsi kezek fogják tartani őket, így a méretük is ehhez igazodik.
Játszani többféleképpen is lehet. Gyorsasági párkeresőt (a könnyített verzió) játszva, az állatjelmezbe bújt gyerekek kártyáját szétosztjuk az asztalon. Az állatos paklit pedig lefelé fordítva középre rakjuk. Mindenki kap egy-egy kártyát, melynek párját a startjelzés után olyan gyorsan próbálja megtalálni, amennyire tudja. Akinek sikerül, a párt félrerakja, majd gyorsan húz egy újabb kártyát. A keresés-húzás addig folytatódik, amíg el nem fogynak a kártyák, vagy a szussz.
Természetesen adja magát a jól ismert memóriázó játék is, de ennél sokkal izgalmasabb, a kedvencem, a Vajon ki vagyok? alapötlete. Ennél a játéknál is a jelmezes paklit osztjuk szét, de csak az egyik játékos húz az állatos kupacból egy kártyát. Az állatkártyát kézben tartó játékostól jellemző vonásokat kérdezgetve kell kideríteni, hogy melyik állatról van szó. Persze ennek előfeltétele, hogy rendelkezzünk némi tudással az állatokról. Ezért az elején úgy játszottunk, hogy én elmondtam a jellemzőket, T pedig fejben tartva próbálta megjegyezni a hallottakat és egyre jobban leszűkíteni a kört.
Tudom, ez elsőre rémesen könnyűnek hangzik, de egy 2,5-3 éves gyerek számára igenis kihívás ennyi adat megjegyzése és figyelemmel követése. Mindenképpen érdemes igazodni a játékosok tudásszintjéhez. Eleinte többet segítettünk, egymás után elismételve a hallott információkat. Természetesen törekedtem arra, hogy először a legáltalánosabb dolgok hangozzanak el, innen haladtunk az egyedi tulajdonságok felé. (A gólyánál sosem azzal kezdtem, hogy fekete-fehér a tolla.) Óvodáskorban kezd kifejlődni a gyerekek analitikus-szintetikus gondolkodása. Ennek segítségével ismerik fel és értelmezik a rész-egész viszonyokat. Amikor képesek lesznek sok kisebb részletet (akár információt) puzzle-szerűen összeilleszteni és egészként látni. Később, e készségre támaszkodva értelmezik a szöveges feladatokat, ragadják meg és értelmezik egy szöveg lényegét, és ismerik fel a szavakat alkotó betűket. Tehát nem csip-csup ügyről van szó.
Pár játék után annyira belejöttünk, hogy simán végigjátszottunk 3-4 állatot is. Időközben már ugrottunk egy lépcsőfokot és T is kezd ráérezni a rész-egész viszonyra. Imádnivalóan próbálkozik a feladványok ismertetésével. Nagyjából így: "na, melyik az az állat, bundás, négy lábú barna, és szereti a mézet a medve?" Magától értetődő módon mi ennyiből még nem tudjuk kitalálni, ezért két-három kérdést még felteszünk, majd megvilágosodunk.
Nyáron elég sokat hurcoltuk magunkkal kirándulásokra, délutáni piknik alkalmakra. Olyan édes jelenetek zajlottak, ahogy a nagyobb testvérek kedves türelemmel okították a kicsiket a játékra és állatismeretre. Úgyhogy mondhatom rettentően meg vagyok elégedve a Logis játékával. Így lehetett egyébként a Spiel des Jahres zsűrije is, hiszen szerepelt 2014-ben a jelölt játékok listáján.
A másik nagy kedvencünk, ami nélkül se utazni, sem pedig várakozást igénylő alkalmakra nem megyünk. Ezt olyannyira komolyan veszem, hogy nemrég még a fogkefémet sem pakoltam be, ellenben ezt a játékot igen. A 3 órás autóút során bölcs döntésnek bizonyult, hiszen többször is előkerült (fogkefét vettem az egyik ellátóegységben).
A lapok vastag, strapabíró kartonból készültek, az illusztrációkat és a színeket is nagyon jól eltalálták. A lényege, hogy felismerjük melyik kétoldalas kártyát fordította meg a soron lévő játékos. Az "A" és "B" oldalon szereplő képek majdnem teljesen egyformák egy apró változás kivéve: a házban ég a lámpa, míg a másik oldalon sötét van, a hangya felmászott a gombára, vagy mellette áll stb.
A szabály szerint kirakunk öt kártyát az asztalra és a játékosok is kapnak saját paklit. A soron következő játékos megfordít egyet az asztalon lévő lapokból, majd a többiek megpróbálják kitalálni, hogy melyik volt az. Akinek elsőként sikerül, az letehet egy lapot a saját paklijából. Ha senkinek nem sikerül, akkor újra ugyanaz a játékosra kerül a sor. Egészen addig, míg valakinek el nem fogynak a kártyái. A képekre kattintva kipróbálhatjátok a játékot.
Egyelőre még könnyített módban játszuk: én vagyok a játékvezető és a többiek (P is szívesen beszáll a játékba) próbálják kitalálni, hogy melyik kártyát fordítottam meg. De nem elég ám csak rábökni! Meg kell mondani, pontosan mi a változás. Na itt azért kattognak a kicsik fejében a fogaskerekek, mert az olykor igen apró változások felfedezéséhez kell koncentrálni. Akinek sikerül, megnyeri a kártyák. A begyűjtött kártya helyébe jön egy új egészen addig, míg el nem fogynak. Tartottam tőle, hogy egy idő után megtanulják a kártyákat és ettől majd ellaposodik a játék, de erre rácáfolni látszik a tapasztalat. Ha pedig betanulnák a kártyákat, akkor játszhatunk az eredeti verzióval és máris próbára tehetjük gyorsaságunkat és reakciókészségünket.
Nagyon egyszerű gyűjtögetős kártyajáték. A játékosok a szétosztott paklijaik csapják fel egyszerre a lapokat. Akinek a legmagasabb állatot sikerült felcsapnia, az elnyeri a többi játékos abban a körben felfedett kártyáját. T nagyon szereti ezt a kis állati versengést. Hamarosan vele is elkezdjük olvasni a Vidám matematikát, a magasság síkban való leképzéséhez nagyon jó lesz. Eleinte természetesen térben érdemes ilyen méréseket végezni, építőkockák, plüss kedvencek segítségével. Amikor ez már jól megy, átfordíthatjuk síkba.
+1 Bisous Dodo -még egy utolsó játékot lefekvés előtt
Gyakran előkerül ez a puszis-csikis-simis kártyajáték a lefekvés előtti jobb szó híján nyűglődésnek nevezhető pillanatainkban. Mert nálunk a felnőtteken és a kutyán kívül soha, senki nem akar aludni. Pláne sötétben. Úgyhogy bevetek mindent (hol ezt, meg ezt és még ezt is szinte naponta), amit érek. A játék elején sem a kislány, sem pedig a kisfiú nem tűnik túl lelkesnek ahogy az ágyikójukban fekszenek. (Nézzétek, milyen tüntetően tágra nyílt szemmel bámulnak.)
A teendő: megágyazni a kártyák dobozában a kiválasztott figura számára. Belerakjuk a "matracot" a dobozba, majd rá az altatás alanyát (a papírfigurát, nem a gyereket). Ezután össze kell gyűjtenünk a kisfiú/kislány párnáját, takaróját és az alvós barátját. De addig -remélhetőleg- sok csiklandozás, simogatás, könyök- térd- és pillangópuszit raktároznak el a saját paklijukba.
A szülő a játékvezető és nem utolsósorban a puszik/simik és egyéb jóságok kiutalója. A játékos(ok) egymás után húz(nak) a lefordított pakliból. Ha jutalomkártyát találnak (simogatás, éneklés, huhogás, csiklandozás stb.), azt félrerakják maguknak. Ha napocskás kártyát húznak, akkor el kell dobniuk annyi kártyájukat, ahány napocska szerepel a kártyán (max. 3). Ha párnát, takarót, alvós barátoz lelnek, behelyezik a figura mellé. Amint sikerült összegyűjteni mindhárom elemet, altatásunk alanyát átfordítjuk a másik oldalára, ahol tádááááám máris csukott szemmel szunyókál.
Ekkor jön a játékosok által felhalmozott tőke kiosztása. Simik, könyök- és térdpuszik, eszkimópuszik, huhogások és dalok. Mire mindenki megkapja, ami jár neki, általában a gyerekek is kifulladnak. Ebben a révült pillanatban jön el a lámpaoltás és az ígéret, hogy másnap este is játszunk majd. De csak ha gyorsan megfürdenek és fogat mosnak! És működik!!! Nem játsszuk naponta, de vannak azok az esték, amikor minden eszközzel próbálják kitolni az alvást (játszunkmégszomjasvagyokolvassmégnemtudokelaludninézdmegmivanafüggönymögött). Ilyenkor mindig előveszem, mert a túltengő energiaszintet nagyon jól meg lehet tizedelni még egy utolsó rövid mulatsággal. Meg egyébként is, nem sokkal jobb nevetve búcsúzni a naptól?
Végezetül: nyugodtan álljatok elő a saját házi szabályaitokkal! Ha úgy érzitek szükségét igazítsátok a gyermeketek igényeihez, életkorához a játékot. Hiszen ha túl nagy számukra egy kihívás, a kicsik is frusztrálódnak és hamar elveszik a lényeg: a játék öröme.
Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról!
