Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Haba: Rhino Hero

2017. január 05. - palinta77

img_2312.jpg

Néha egészen apró dolgok elegendőek a boldogsághoz egy jó játékhoz. Nézzük például ezt a dobozt. Kicsi, a játék alapötlete is pofonegyszerű, ugyanakkor annyira szórakoztató, hogy nem lehet kijátszani magunkat a Rhino Heroból (más néven Super Rhino). Most, hogy ezt világgá kürtölhettem megosztom veletek is a tapasztalataimat.

Maléna komoly hangvételű bejegyzése után itt az ideje egy akciódús kártyavár építésnek. A Haba játéka 2012-ben felkerült a Spiel des Jahres által javasolt gyermekjátékok listájára, a Boardgamegeeken pedig a legjobb gyermekjátékok között a második helyen landolt. Nem meglepő, hiszen a szabályai egy félbetépett, és összehajtott szalvétán is elférnek, érdekes az ötlet, vicces és kellemesen kiszámíthatatlan a játékmenet, az ára pedig verhetetlen, úgyhogy a polcon a helye! Ráadásul semmilyen komolyabb társasjátékos tapasztalatot nem igényel, a játékidő pedig négy játékos esetén sem nagyon haladja meg a 15 percet. További előnye, hogy az ehhez hasonló, egyszerű -akárcsak a Suspend- ügyességi játékokba sokkal könnyebben be lehet vonni mindenkit, 5-től 99 éves korig. Közös családi építések, bulik népszerű játéka.  

A  játék célja, hogy a játékostársainkkal együtt felépítsük a házat, ahonnan a város szuperhőse, az Orrszarvú szemmel tarthatja a bűnözőket. Aki elsőnek megszabadul a tetőkártyáitól az nyer. Ha építkezés közben ledől (nyugi, le fog) a ház, akkor véget ér a játék.

Akárcsak egy hétköznapi ház, ez is falakból és mennyezetből áll. Annyi módosítással, hogy esetünkben a mennyezet egyben tető is. Ha sikerül a megadott mintának megfelelően felhelyezni a tetőre a következő szint falait, akkor jöhet a következő emelet, egészen addig míg el nem fogynak a tetőkártyáink. Bár az esetek 86,5%-ban még azelőtt borul a ház, hogy a játékosok kifogynának a tetőkártyákból. Főleg, ha kihasználjuk a rajtuk szereplő akciómezőket, amikkel nemcsak meghatározzuk a következő emelet felhúzásának körülményeit, de  kellemetlenkedhetünk alaposan megnehezíthetjük a többiek építését. 

A kétoldalas alapkőkártyával a keményvonalas építkezőkre is gondoltak a szerzők: A 'B' oldalon mindössze egy fal képezi a ház alapját. Ha kitaláltuk, hogy melyik oldallal indítunk, mindenki kap 5 (két játékos esetén 7) darab tetőkártyát. A kezdőjátékos az alapkártyán látható mintának megfelelően meghajlítja a falkártyá(ka)t, majd elhelyezi az alapon. Ezután kiválasztja, és rövid megfontolás után felhelyezi az egyik mennyezet-tetőkártyáját. Egyes tetőkártyák megépítésük után bizonyos akciókkal járnak. Megfordíthatjuk a játék sorrendjét, az utánunk következő játékost kizárhatjuk egy körből, vagy húzathatunk vele még egy tetőkártyát, ezzel is rontva az esélyeiket a győzelemre. A dupla tetőkártyával tudunk megszabadulni paklink még egy lapjától. Az orrszarvús kártyák lehelyezésével mászik hősünk. A statikailag legkockázatosabb lépést természetesen a  következő játékos fogja meglépni: az orrszarvú figuráját a kártyán látható kerek szimbólumra lerakni (nem a sarkára, hanem a színes körben vigyorgó alakra). 

Játék előtt/közben a tetőkártyákra felfestett mintákra is érdemes egy-egy pillantást vetni, mert vannak egyszerűbb és bonyolultabb formációk, amikkel kedveskedhetünk az utánunk következőnek,vagy megköszönhetjük neki, hogy gondolt ránk. Elsősorban az ügyesség és a szerencse határozza meg, hogy ki lesz a győztes, a toronyház növekedésében egyformán örömünket leljük. Közben pedig muszáj megbabonázva lesni, hogy mikor hullik darabjaira az építmény (kivéve a Hős Orrszarvút: ő délcegen állja a sarat). Talán ezért is veszik kevésbé zokon a játékosok, ha éppen nálunk dől le a torony.

 

A kártyák minősége (talán mondani sem kell) nagyon magas, strapabíró, vagstag kartonból készültek, bírják a gyűrődést. A ház lakói, kezdve a fogmosó malactól a búskomoran maga elé bámuló kutyáig nagyon mókásak.  Egyedül a függöny szélébe kapaszkodó fejjel lefelé kikandilkáló állat fajtájában nem tudtunk megegyezni. (Kommentben jöhetnek a tippek!)  Márcsak miattuk is megéri felépíteni a házat. Nem nagy meglepetés, hogy időnként csak "úgy", heccből építgetjük a szuperházat. És ha már a kíválóságnál tartunk, akkor ne maradjon ki az orrszarvú sem aki szuperhős létére nem az unalomig ismert kiszálkásított izomköteg, hanem egy jókötésű mókás rinocérosz. 

img_2277.jpg

Azért egy dologra figyeljetek oda, örömötökben csak a legvégén sóhajtsatok fel!  

Update: Tegnap P addig könyörgött, hogy végül bevihette az iskolába. Elsöprő sikert aratott az osztályban. :)

 

Ha kedvet kaptál az Okosjátéknál tudod beszerezni.

Ár: cca. 3.190,- Ft

Korosztály: 5+ 

Külcsín/belbecs: vicces illusztrációk/ügyesedni vágyóknak/gyakorló sebészeknek/műszerészeknek

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról 

Amennyiben felhasználnád a bejegyzésben szereplő képeket, kérlek előtte mindenképpen vedd fel velem a kapcsolatot! Köszi!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr912064591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FRita 2017.01.10. 21:40:48

Megint csak kifejezem a hálámat: Matyi és Sári elképesztően jó, fantasztikus sikere van, faljuk a köteteket. Ez a játék pedig szintén sikeres születésnapi ajándék lett, köszönöm a tippet! :)

palinta77 · hintafa.blog.hu 2017.01.11. 10:29:07

@FRita: Szia! Ennek nagyon-nagyon örülök! Matyiék tényleg imádnivalóak, nálunk valamelyik nap a kicsi kérte, hogy olvassuk újra a legutóbbi részt. Isten éltesse az ünnepeltet. A fiam tegnap bevitte az iskolába, ott is elsöprő sikert aratott. :D

palinta77 · hintafa.blog.hu 2017.01.11. 10:29:37

@FRita: Csak a lényeg maradt le: nagyon szívesen! :))
süti beállítások módosítása