Nagyon szeretem azokat a könyveket, amik utóéletet élnek az olvasókban. Különösen a fiatal felnőttekben. Méginkább, ha a könyv egy sokszor feldolgozott, súlyos témával foglalkozik, mint a világháború és a holokauszt. Pláne akkor, ha mindezt úgy teszi, mint A kék kabátos lány.
Monica Hesse magyarul elsőként megjelent regénye egyszerre szívbe markoló, megrendítő és elgondolkodtató. Dehát az olvasó ne is reméljen kevesebbet, ha egy holokauszttal (is) foglalkozó könyvet vesz a kezébe. Mert az érzékeny témával foglalkozó történet pulzushergelően izgalmas. A háború hétköznapokba beszivárgó rémségei és a zsidóüldözés borzalmai mellett helyet kapnak a kamaszkorral járó fájdalmas feldezések és arcpirítóan nehéz időszakok Hesse könyvében.
Amszterdam, 1943. A 17 éves Hanneke a háború nehéz körölményei között edződött öreg róka tapasztalatával mozog a feketepiac és a városban posztoló náci ellenőrzőpontok között. A beszerezhetetlennek tetsző árukra is rábukkan. Hanneke fegyelmezett, tettei kiszámítottak és mintegy kívülről, távolságtartóan kezeli- figyeli klienseit. Évek óta nem sír, pedig oka éppenséggel lenne rá. Elvesztette világának két fontos tartópillérét. Mostanra azonban elfogytak a könnyei. Hanneke igazi antihős, akit csak a saját és családja túlélése hajt, távoltartja magát mindentől, ami bajba sodorhatná: érzelmektől, barátságoktól, véleményalkotástól. Aztán egy szép nagy az egyik ügyfél megkéri, hogy keressen meg egy bújkáló zsidó lányt. És Hanneke vonakodva bár, de elfogadja a megbízást. Egy baj van csak, a razziák száma sokasodik, lassan kifutnak az időből, neki pedig nyomoznia kellene egy olyan világban, ahol a mindennapokat a rettegés szövi át.
A Tilos az Á könyvek első, holokauszttal és a II. világháborúval foglalkozó regénye okosan irányítja az olvasót az adott történelmi keretben. Hesse beleásta magát a kordokumentumokba és a holland hétköznapokba, így a hitelességére nem lehet panaszunk. A több, mint hetven évvel ezelőtti eseményeket egészen közelivé teszik a főszereplők nagyon is ismerős vívódásai, a felnőtté válás kínjai, melyek keverednek a holland ellenállás és a náci terror eseményeivel. A nyomozással párhuzamosan bontakozik ki Hanneke visszaemlékezései során egy első szerelem története. Eközben Hannekének állást kell foglalnia, önmaga és a körülötte lévő világ dolgait illetően saját kamaszkorával, felnőtté válásával vívódva, szembenézve rossz döntésekkel, hibákkal, azok következményeivel. Hesse olyan átéléssel tolmácsolja mindezt, hogy az olvasó akartlanul is részesévé válik a belső polémiának.
Talán a könyv egyik legnagyobb erénye (azon kívül, hogy emléket állít a korszak izgalmas és talán kevéssé ismert jelenségeinek, mint az Underground Kamera), hogy a történelemkönyveinkből kimaradó részletekről is olvashatunk. Csupa olyasmiről, amitől megelevenedik, egy halom tényből, valóságossá válik a korszak. Miközben a szereplők egyfelől számunkra is ismerős kamaszos küzdelmeiket vívják, állnak sorba a jegyre adott élelmiszerért, elkopott cipőjükbe talpbetétet vágnak és náci razziák elől menekülnek, esetleg kisgyerekeket csempésznek.
A hétköznapi emberek gyáva (vagy annak tűnő) tettei mellett jól megférnek a hősi cselekedetek. Ráadásul sokszor csupán pillanatokon múlik, hogy valakiből hős lesz, vagy áruló. Egy dühös, sértett kifakadás, ami számunkra talán egy barátság végét jelenti, akkor és ott fatális tragédiához vezet. Vajon ebben a helyzetben van megbocsátás, jóvátétel? Mert ahogy az élet legtöbb dolga sem fekete-fehér, a háború sem csak egy valami. Sokféle rétege van, sok kérdést vet fel. Hanneke tépelődése például nagyon is húsbavágó, ahogy látja az elhurcolt embereket, mégsem tud/mer rájuk gondolni, bár azzal is tisztában van, hogy őt is csak a szőke haja és kék szeme védi meg a hasonló sorstól. De vajon hol van az a pont, amikor úgy dönt, hogy saját érdekei kevésbé fontosak, mint a másoknak nyújtott segítség. Nagyon fontos és feszült az a pillanat, amikor Hanneke és Ollie elkezdenek vitatkozni azon, hogy miért és mikor lép ki valaki a magánszférája biztonságából, hogy másokért kockáztassa az életét. Ezek a súlyos és távolról sem idejétmúlt kérdések alkották számomra a könyv a legnagyobb varázsát. Magam elé képzelem Amszterdam romantikus kis utcácskáit, ahol szinte folyton biciklizörgés hallatszik a kockaköveken. Közben ezt az idilli és a háború előtt megbolygathatatlannak tűnő nyugodt világot a nácik és szimpatizánsaik néhány év leforgása alatt tökéletesen kifordították sarkaiból. Persze az emberben rémülten dereng fel a balsejtelem: nehogy valaha meg kelljen tudnom, hogy én mit tettem volna a helyükben! Csak remélhetem, hogy lettem volna olyan bátor és jó színész, mint de Vries asszony. Egyáltalán bátorság, vagy őrületes és vakmerő bolondság zsidó szomszédjait bújtatni a kétgyermekes családanyának? Na, hát ilyen és hasonló kérdések miatt tetszik nekem annyira ez a könyv, mert a történelemnek nem elsősorban az évszámok ismerete a lényege (remélem), hanem a tanulság, amit magukban hordoznak.
Ami pedig a könyv utóéletét illeti, R engem is meglepő alapossággal és érdeklődéssel vetette bele magát az internet bugyraiba, hogy alaposabban kikutassa az olvasottakat. Mivel saját kíváncsiságom hatására addigra már némileg körbejártam a témát, így el tudtam látni őt nagyon érdekes, de meglehetősen felkavaró linkekkel, amik még valóságosabbá teszik a kort a közösségi média hullámhosszán nevelkedő kamaszainknak.
Hesse regénye egyszerre krimi, az első szerelem regénye, egy újrakezdés története, egy elgondolkodtató mementó, amely bemutatja azt is, ami a történelemkönyvekből kimaradt.
Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról
Amennyiben felhasználnád a bejegyzésben szereplő képeket, kérlek előtte mindenképpen vedd fel velem a kapcsolatot! Köszi!
