Két gyerek az már kettes pálya. Már a felállás sok konfliktust szül. Persze van, hogy ezek maguktól elrendeződnek, de egyelőre még nem ez a tipikus. Legtöbbször muszáj valahogy beavatkozni, mielőtt tettlegessé alakul a túlfűtött diskurzus. Lehetőleg úgy, hogy közben ne égjen oda az ebéd.

A hisztit is sokszor sikerrel kezelem könyvekkel, arra gondoltam, hogy az egymásnak feszülő testvéri szándékokat is elsimíthatnám egy (két) igazán látványos könyvvel. Ami mellé a kicsi is le tud ülni és kellő ideig elmerülhet a csodáiban.  Így bukkantam rá -mindjárt két-  Sürgő-Mozgó csodálatosságra, amit mindannyian imádunk, bár eltérő okokból. (A napokban már megjelent a harmadik rész is, amiben egy egész város kel életre.)

Mindkét gyerekkel hosszú időt töltöttünk az utcákon ezeket a gépcsodákat szemlélve, most viszont szerencsére alkalmunk van a szoba hűvösében lapozgatni és ami még izgalmasabb saját kezükbe venni az irányítást. Intézkednek a tűzoltók, felhúzzák a cirkuszi sátrat, bekukkanthatunk a metró vagy a hídépítés izgalmaiba, vagy rácsodálkozhatunk egy halászhajó keresztmetszetére. Nem tudom, hogy miért vagyunk oda a keresztmetszetekért, de az egész koncepció, hogy belenézhetünk valaminek a belsejébe miközben az egészet is látjuk, az már önmagában lenyűgöző.

A francia szerzőpáros böngészőjében nem csak bemutatja a legizgalmasabb építkezéseket, közlekedési és építési alkalmatosságokat. A mozgatható részekkel arra is alkalmat teremtenek, hogy a gyerekek kézbe vegyék az irányítást és az aratógépben forgathassák a búzát, vagy a darut kezeljék. Ez pedig egyenes út a fantáziajátékokhoz, saját mesékhez éééés a hosszú percekig tartó önfeledt és (néhanapján csodaszámba menő) nyugodt játéknak. Persze ebben nincs semmi meglepő, emlékszem amikor 8 éves voltam és megkaptam Kubasta mindjárt három könyvét napokig a hatása alatt voltam. A térbeli mesekönyvek varázslatából pedig azóta sem nőttem ki. Vannak ilyen örökzöldek. És ha már térbeli mesekönyveknél tartunk, Benjamin Lacombe könyveinek magyar megjelenésében régóta reménykedem.

A képekhez kevés szöveg járul, az is inkább a hozzzám hasonló szülőket segíti, akik nehezen tudják megkülönböztetni a karmos markolót, a zúzókanáltól. A látványvilág vidám színeivel és kerekded formáival nagyon barátságos, hívogató. A kihajtható mozgatható elemek pedig vastag papírra készültek, hogy a sok szerető törődést el tudják viselni.  

A második rész tekinthetjük az első folytatásának is. A munkagépekre komoly feladat hárul: építeniük kell. Cirkuszi sátrat, hullámvasutat, toronyházat, repülőgépet, metróalagutat. Ez utóbbit imádjuk, nem utolsósorban azért, mert saját metrós utazásainknak köszönhetően még igazibbá válik a mélyben folyó építkezés, ahol még az is kiderül, hogy melyik védőszent kap egy apró szentélyt.

A témák bonyolultsága persze már megkívánja, hogy ebben a kötetben hosszabb (4-5 soros) leírások egészítsék ki, magyarázzák el lényegretörően a látottakat. 

Szeretek ilyen igényes, ismeretközlő könyveket a fiúk kezébe adni, mert a mindennapi élet bonyolultsága mellett már ritkán jut eszünkbe eltöprengeni olyasmiken, hogy a híd, amin átrobogunk, miként épülhetett fel. Öröm olyan könyveket lapozgatni, amik segítenek a dolgok mögé látni, kérdezni és rácsodálkozni.