A tél jegyesei a legutolsó könyvélményem tavalyról, egy igazi jutalomolvasmány. Vigyázat, a visszafogott borító alatt egy ellenállhatatlanul érdekes világ lapul! 

Christelle Dabos kitalált és körültekintően felépített egy különös, rejtélyekkel teli szétszakadt világot, ahol a Föld magja körül lebegnek az eltérő éghajlatú és nagyon változatos szokásrendű kontinensek, “szilánkok”. Ophélie, külsejét tekintve jelentéktelen múzeológus, ám birtokában van két különleges képességnek, ahogy rajta kívül mások is, akik a titokzatos istenként tisztelt ősök leszármazottai. Az egyik a címben jelzett tükörjárás, a másik pedig az olvasás. Ha megérint egy tárgyat, akkor látja mindazoknak az érzéseit és gondolatait, akik kezén átment. És van egy állati klassz sálja is, ami időnként úgy működik mint egy önvédelmi rendszer.

Hősnőnk visszavonultságban töltött napjainak vége: kénytelen házasságra lépni Thornnal, a Sarkról származó, titokzatos vadásszal. Ophélie hamar belekényszerül egy intrikákkal, ármánykodással teli világba, ahol a hazugság, a szemfényvesztés a túlélés egyetlen záloga. De az udvari életben járatlan könyvmolynak vajon sikerül-e átvészelnie a telet?

Hagyjuk most ennyiben a történetet, inkább nézzük meg közelebbről, hogy miért lelkesednek Christelle Dabos könyvéért  olyan sokan (Franciaországban például az év ifjúsági könyvének választották). 

Először is Dabos egy ellenállhatatlanul érdekes, aprólékosan kidolgozott jövőbeli világot álmodott meg, amelyben a varázslatnak, a rejtélyeknek és az ármánykodásnak a mágikus hármasát elegyíti. Láttunk már hasonló elemekkel dolgozó történeteket és imádtuk őket. De miért is? 

Dabos a Tükörjáró könyvében összeszedte azokat az elemeket, amiért úgy általában szeretünk olvasni és egy olyan történetbe ágyazta bele, ami tele van ‘aha-élményekkel’. 

Egyrészt ki ne vágyna egy önvédelmi sálra. És ha már van egy, akkor meg jöhetnek a sejteket felpezsdítő rejtélyek, na meg az oly sokszor emlegetett könyvélmény nyújtotta utazás a képzeletünkben.

Mert viszonyulni lehet a Tükörjáróhoz. Elmesél valamit neked: magadról. Arról aki leszel, vagy netán arról, aki valaha voltál. Vagyis imádjuk, mert rólunk (is) szól. Arról az esetlen kislányról, a magát egy rakás szerencsétlenségnek tartó kamaszról, aki felnőve maga mögött hagyta mindezt. Dabos az olvasó számára apránként bontakoztatja ki a történetet, tárja fel a szereplők jellemét és az őket mozgató szándékokat. Nem egy gyorsan pörgő eseményfolyamra kell felkészülni, hanem egy élhető ritmusban feltáruló világra. Ebben a tekintetben bennünket Ophélie partnerének, kísérőjének tekint, nem is engedi, hogy a tágabb képet a hősnőnél hamarabb pillantsuk meg.

Érzékeny pontokra tapint, állásfoglalásra késztet. Ophélie az elmúlt évek ifjúsági regényeiben feltűnő erős női karakterek sorát folytatja. Bár külső adottságait és divatjamúlt ruháit tekintve erősen eltér akár az átlag hősnőktől (nincs amazontestalkata, nem bánik jól a fegyverekkel, nem vágták fel a nyelvét), az elvárásoktól. Éppen ezért eleinte nem is nagyon találja a helyét. Az ő fejlődéstörténete, melynek során el kell döntenie, hogy mennyire tud, vagy hajlandó eszköz lenni egy játszmában, aminek még a résztvevőit sem ismeri. Kénytelen rátalálni belső erejére, hogy ne játékszer legyen, hanem játékos. Ilyen és hasonló kérdések piszkálják az olvasót, beveszik magukat a pórusaiba és tűkön ülve drukkolva várjuk a végkifejletet. 

Okos, a fantázia birodalmán túlmutató kérdéseket vet fel. Miközben a történet motorjául szolgáló rejtély apránként bontakozik ki, szinte észrevétlenül leszünk részesei a Sark és a hősnő világának. Imádtam az elejétől a végéig a történet és a szereplők személyiségének megfontolt kibontakozását, ezt a rejtélyes és érdekességekkel teli  világot. Olyannyira, hogy szinte már fájt az utolsó oldalon becsukni a könyvet. A fordításért köszönet Molnár Zsófiának. (Ugye nem kell egy évet várni a folytatásra?)

Letehetetlen könyv, introvertáltaknak, elvágyódóknak, izgalmakra vágyóknak, keresőknek, olvasóknak, lányoknak.