A mai bejegyzésben a kisovisoktól a nagyobbakig találhattok olyan meséket, amiket T az elmúlt időszakban kedvencelt. Mivel nyáron lesz öt éves, legyen ugyanennyi könyvről szó. (És egy a ráadás.)

Itt a Csikimanó! (2,5+)

A csikizés megunhatatlan játéka köré szervezte Ian Whybrow a kisfiú és mackója kirándulását. A két barát hat helyszínre látogat el, ahová velük tart Csikimanó is és a kihajtható fülek alól előbújva csikiz mindenkit, beleértve a hallgatóságot. Julia Donaldson könyveiből megismert Axel Scheffler illusztrációit régi ismerősként üdvözöltük, de a verselést sajnos nem találtam olyan gördülékenynek. A szöveg döccenéseiért viszont kárpótolt a gyerekkacagás. A két szereplő utazása este, az ágyikóban ér véget, így nevetős-játékos esti szertartásként is helyes mese akár a legkisebbeknek is.

A kistestvér nem könnyű műfaj, különösen a nagytestvéreknek. Bár T-nek nem kell ezzel kihívással megküzdeni (annak idején ő maga volt), mégis teljesen átadta magát a Kismackó-sorozat második részének. 

Catherine Leblanc kedvesen meséli el a testvér érkezésének minden örömét és bánatát. Utóbbiból pedig bőven kijut a hirtelen nagyfiúvá nyilvánított bocsnak. Az addig rendelkezésére álló szülők minden percét lefoglalja a másik mackó, akivel nem csak játszani nem lehet, de tetejébe még egész nap sír, nyöszörög és elég gyakran büdös is. Némi próbálkozás után azért bebizonyosodik, hogy tényleg olyan puha a pofija, ahogy anyu mondja és ráadásul tágra nyílt szemekkel falja Kismackó minden mozdulatát. 

Nem nagy meglepetés, hogy Leblanc meséje népszerű az olvasók körében. Egyszerűen, a kicsik számára könnyen érthetően fogalmazza meg a téma neuralgikus pontjait. Ügyelve arra, hogy kiemeljen egy humoros részletet (a szagos pelenka és Kismackó válasza a jelenségre), abban a nem alaptalan reményben, hogy a humor átlendít a válságos pillanatokon. A sorozatnak egyébként van még két másik része, ami hasonlóan érzékeny témákat dolgoz fel. 

Szamócka -Napsütés és epervarázs (3+)

A kis epertündér újabb kalandjainak harmadik részében az író-illusztrátor Dahle, a kisebbeknek (3+) mesél három történetet a Szamócáskertből. Az első mesében a kitartó esőzés miatt Szamócka kénytelen elköltözni eprecskéivel együtt, ami egy rakás nem várt nehézséggel jár. 

A második mesében az erdei Eperversenyre indul, ahol a legjobb epres ötletet díjazzák. Bár Szamócka üres kézzel érkezik, de jószívűségét olyan sokan hálálják meg, hogy végül mégis győztesként távozhat.

A harmadik rész volt talán a leginkább lendületes, amikor az erdőbe új, félelmetes hírű lakó költözik. Humbug megjelenésével párhuzamosan pedig egy csomó minden rendhagyó színt ölt. Talán mindennek köze van Szamócka eltűnt varázspálcájához? 

A sorozat előző köteteitől eltérően ez a rész méretesebb. Gyönyörű, egész oldalas rajzok kísérik a szöveget. Ez utóbbi igazodik a fiatalabb korosztály tempójához. Stefanie Dahle egyszerű, rövid mondataival igyekszik a meseolvasást a legkisebbek számára is vonzóvá tenni. Ugyanakkor az én fülemnek picit idegenül csengett a folytonos jelen idejű mesélés, mintha a szöveg dallama sérülne ezzel a megoldással. 

A könyv megnövelt méretei, a mozgalmas rajzok hívogatják a kis olvasókat, hogy a szöveg hallgatása közben bogarásszák a képeket. Na meg rágják a szüleik fülét, hogy a föld alól is varázsoljon epret. (De ennek csak a nagyon lágyszívű nagyszülők dölnek be.)

A tündérkapu titka (5+)

Nemrég felmerült bennem, hogy Zog után, de még Áfonyka előtt kellene nekünk egy jó kis sárkányos-tündéres kalandmese. 

A tündérkapu titkát már kézbe venni is jó volt. Igényes papíron, Szimonidesz Hajnalka gyönyörű rajzai kísérik Lovranits Júlia Villő szép-szelíd meséjét egy tündérkirálylányról, aki egy gonosz cselvetés miatt az emberek világában ragadt. A szomorú sorsú tündéren két kisgyerek próbál segíteni nehézségek, ármánykodások ellenére: természetesen sikerrel. 

A helyes és bájos történetet önálló olvasók ugyanúgy fogják élvezni mint a mesét még csak hallgató nagyobb óvodások. A megnövelt betűméret, a szellősebben szedett sorok megkönnyítik az olvasás menetét az érdekes és fordulatos, de mégis megnyugtatóan kiszámítható történet pedig átlendít a gyakorlás nehézkes pillanatain. 

Figyelem! Ha különösen kedves tanító nénivel van dolgotok nyugodtan gyanakodjatok: könnyen lehet, hogy elvarázsolt tündér.

 Holle anyó birodalma (4+)

Gyerekkori kedvencemet Boldizsár Ildikó mesélte újra. Azt hiszem 6 éves koromig minden ellenkező információ ellenére biztos voltam benne, hogy Holle anyó a budapesti Ferdinánd híd, Váci úti oldalának egyik sarokháza tetején lakik. Telente rendszeresen fixíroztam a helyet, hogy az időjósoknál hamarabb meglássam a közeledő hóesést jelző munkálatokat. 

Az eredeti Grimm meséhez képest ez a mostani átirat nagyobb hangsúlyt fektet a szereplők érzelmeire, a hangulat lágyságára. Líraibb, dallamosabb az eredetinél és bár az ikonikus kakas csak az illusztrációkon jelenik meg Szegedi Katalin képeivel együtt az egész kötet igazi csemege. 

És akkor jöjjön a ráadás, az örök kedvenc, amiből nem lehet kinőni. Két hete  jelent meg újra gyerekkorunk kedvence sorozatának felújított második része, a Mesél az erdő a törpékről. (4+)

A folytatásban is azzal a gondossággal találkoztunk, amivel a kiadó az első részben kezelte a szöveget. Ezúttal azonban nemcsak leporolták a ’90-es évek elején megjelenő kiadást, hanem némi átfazonírozást is kapott Tony Wolf meséje. Ennek köszönhetően mérhetően viccesebb lett (őszintén szólva a régi kiadás nem volt különösebben humoros). A legvégére például belekerült egy olyan rész, ami az első kiadásban egyáltalán nem szerepelt (az eredetiről nem tudok nyilatkozni). Mindenesetre a fordító Todero Anna igen jó humorral megáldott és még a biológiában is jártas, így történt, hogy szegény úszópatkány végre elnyerhette a törpék falujában az őt megillető helyet. 

Akiket esetleg zavart, hogy a törpék almapálinkát isznak, most az is nyugodtan dőljön hátra. Az elmúlt évtizedekben absztinensek lettek és, átváltottak almalére. 

Ami viszont nem változott az odaadó figyelem, amit az erdei népek élete kikövetel magának.