Nemrégiben egy hangzatosan izgalmas cím, az Alfabéta és a negyvennégy rabló indította be a fantáziánkat.

Én nem tudom mi lelte az írókat. Múltkor Szabó Bori és Varró Dani komolytalankodtak, most meg Háy János állt össze egy hírhedt föníciai terroristával, aki negyvennégy elvetemült tettestársát bújtatja egy budapesti bérházban. Az összeesküvés célcsoportjai a mit sem sejtő óvodások, akiket megpróbál fondorlatos és fülbemászó meséivel rábírni, hogy beleszeressenek a betűk világába. A kötet második kiadásának nagyon jót tettek Maros Krisztina életvidám, vicces-frappáns illusztrációi.

Peti a nagycsoportos óvodás úgy tervezi, hogy lefüleli a nagyok titkos összeesküvését, aminek lényege, hogy Alfabétától érkező titkos üzeneteket olvasnak le táblákról, falakról, könyvekből. A cél természetesen a világuralom. Az élénk képzeletű óvodás hamar feltüzeli csoporttársait, akik izgatottan várják a nyomozati eseményeket. Mivel a képzelet birodalmában nincs akadály, Peti is álmában vág neki a titokzatos bérháznak, ahol végiglátogatja a 44 emberből állattá vedlett, titkos jeleket őrző lakost.

Van, aki örömmel fogadja a kisfiút és vannak bohókás, szórakozott, egykedvű, lételmélettel foglalkozó, zsörtölődő és barátságtalan alakok is, mind igazi, jól körülhatárolható egyéniség -akárcsak maguk a betűk. A lényeg, hogy a beszélgetés végére Peti megfejti és füzetébe gondosan lejegyzi az általuk vigyázott jeleket. A történetek rövidek, minden betű meséje egy-egy oldal csupán. Bár nem tagolódik a könyv fejezetekre ez a szerkesztési forma mégis jó, könnyen beosztható ritmusúvá teszi a könyvet. Igazi, klassz karakteres szövegek. Egyébként, hogy írónk mennyire humoros (és szimpatikus) kiderül a Soron kívül legújabb beszélgetéséből. (De ezt csak Nektek, felnőtteknek mondom.) Ami nekem meglepő volt, hogy néhol a mesevilágba belép a 2000-es évek elejének valósága. Egy-egy félmondat, vagy rövid utalás erejéig összekacsint a szülőkkel, amikor felvillantja az akkori közéletet foglalkoztató néhány eseményt (pl. Aranykéz utca). 

Mikor sikeres egy könyv? Számomra akkor ha az olvasóban tovább él az a kis mikorkozmosz, amit a szerző a lapokon megteremtett. A középső csoportos T-t idáig csak hevenyészve érdkelték a betűk (szemben P-vel, akivel már ilyen idős korában iskolásat kellett játszani). Most viszont úgy begyűrűztek Háy határozott stílusérzékkel megírt és magabiztos vagányságot sugalló történetei a képzeletébe, hogy naponta előjön egy újabb betűs kérdés. Ez utóbbi fontos eleme a betűtanulás sikerének, mert már óvodásként hinni kell, hogy olvasni igenis varázslatos, sőt menő dolog. Működik a szerző legombolyított mézesmadzagja, mert a betűket még nem ismerő hallgatóság kirekesztettsége az  “olvasóklubból” kalandos hátteret, kihívást ad a történethez.

A szerzői szándék egyértelműen nem olvasó-, vagy oktatókönyv megalkotása volt, ne is így tekintsetek Alfabétára, hiszen módszertanilag a betűtévesztések és egyéb problémák elkerülése érdekében a gyerekek nem ábécé sorrendben tanulják a  betűket. Hibátlan kedvcsináló.