Hamarosan kezdődik advent. A várakozást idén is mese fogja kísérni. Azt hiszem különösen jól választottam, amikor Alex T. Smith: A kisegér, aki elhozta a karácsony c. könyve mellett döntöttem.
Claude, a dundi kutyus az olvasni tanulóknak már sok kellemes percet szerzett. Szerzője az ünnepek idejére is megmaradt a négylábú bundásoknál, csakhogy ezúttal Fülöp, az otthontalan városi kisegér kalandjairól mesél.Mit várhat az olvasó egy könyvtől, amit karácsonyig, huszonnégy napon át, minden egyes nap következetesen elővesz és önmegtartóztatást gyakorolva kibírja (elvileg), hogy csak naponta egyetlen fejezetnyit haladjon? Apránként kibomló, kitartó varázslatra számítok, amitől a karácsony öröme fényesebben ragyoghat bennünk. Nem kevés, de az ilyen jelentőségteljes ügyeket nem érdemes elaprózni.
December 24-e, este van. Olivér, a Fenyőgyöngy utcai játékboltos szülők fiacskája a Mikulásnak írt levelét dobja be épp a postaládába. Csak most volt rá ideje, mert zárásig segédkezett a szüleinek. Egy véletlen folytán a szél valahogy kisodorja a ládából a borítékot. Egerünk, Fülöp (igen, megtanult olvasni) rátalál és a címzett alapján arra is, hogy milyen jelentőségteljes üzenetet rejt. (Ha sejtené, hogy mennyire igaza lesz!)
Elfagyott mancsain és korgó gyomrán áll vagy bukik valaki boldogsága. Fülöp fejében mégis egyetlen gondolat zakatol: mindenki megérdemli, hogy boldog karácsonya legyen, tehát a küldeménynek muszáj célt érnie. Így veszi kezdetét karácsonyi illatoktól, fényektől, nyüzsgéstől tarkított kalandja, ami számára reggelig tart, számunkra pedig 25 napig. Az egyes fejezetek között Smith minden napra ajánl barkácsötleteket, recepteket, vagy olyan egyszerű de kedves gesztusokra buzdít, amivel másoknak szerezhetünk örömet.
Nem fordul elő túl gyakran, ám annál kellemesebb, amikor egy remek illusztrátor nemcsak olyan gyönyörű látványt teremt, amikért teljes szívvel odáig lehet lenni, de a képekhez megálmodott történet is elragadóan bájos. A lapok tapintásra is jól érzékelhető különleges minősége is hozzáteszi az élményhez a maga jelentéktelennek tűnő, ám mégis fontos részletét.
A hangsúly akár lehetne az elragadón, hiszen a varázslatnak fontos része, hogy kiszakítson -minket felnőtteket is- az év utolsó hónapjának forgatagából. Leültessen és emlékeztessen arra, hogy miért várjuk a karácsonyt minden évben olyan csillapíthatatlan lelkesedéssel.
Alex T. Smith magyarul eddig megjelent könyveihez képest Fülöp meséjében üdítő változás, hogy tele van meleg, fénytől ragyogó képekkel. Minden figurájában ott van az ünnep boldog pillanatainak előfutára. Smith arra is ügyelt, hogy szereplői saját, elkülönülő karakterrel is rendelkezzenek. A tisztaságmániás patkány, az elkényeztetett sznob házi macska figurájában megcsillan a szerző humora.
Fülöp kalandos éjszakája során egészen meglepő tapasztalásokkal gazdagodik. A galambtól kezdve a macskán át, a patkányig mindenki rácáfol saját természetére. Nemhogy megenni nem akarják, amikor küldetéséről hallanak, lelkesen segítik. Miért is ne?! Hiszen mindenkinek jár a boldog karácsony és ebből kedves olvasó Te is kiveheted a részed. A jóság és elszánt önzetlensége végül Fülöp számára is elhozza a boldogságot.
Ha híján vagy ötleteknek, ebben a kötetben bőven találsz inspirációt és nem baj, ha kicsi vagy (sőt, pont ez a lényeg!), attól még tudsz másoknak örömet okozni. Máskor talán kisebb eséllyel, de karácsonykor még az is előfordulhat, hogy legtitkosabb vágyaink is valóra válnak. Milyen kedves és egyszerűségében megélhető üzenet és reményt keltő gondolat, ahogy Smith végigvisz minket ezen a nehézségekkel tarkított utazáson, ahol a kisegér egyetlen "üzemanyaga" a végtelen empátia, amit az ismeretlen levélíró iránt táplál. (Schmiedl Gábor fordítása)
Egy hónap múlva kezdődik advent. Hozzánk Fülöp története fogja minden nap egy kicsivel közelebb hozni a rohanós, feszült hétköznapokba a várakozás izgalma mellett az ünnep megilletődött és átható melegét.