Sosem gondoltátok volna, kik laknak a Maszat-hegytől messze északon: szomjas troll, ogre, fókatündér, druidák népesítik be a tájat. (És még sokan mások.) Kis viking legendárium, gyerekek és felnőttek örömére.
Közben persze nem győzök csodálkozni a szerzőn! Miután pár hónapja komoly rímkrízist idézett elő, most még a novemberi búslakodást is romba dönti mitikus északi és kelta lényeivel. Tehát. Ha önkéntes novemberi búskomorságot fogadtatok volna, akkor ez a könyv nem a Ti olvasmányotok.
A négy verses mesét tartalmazó kötet röhögős és hosszan olvasós délutánokat okoz. Az örökzöld-gyanús történeteket felnőttként is csodásan izgalmas volt (fel)olvasni, mert a szerző mondókás kötetei óta tudom, hogy csengő-zengő rímekkel, pazar szófordulatokkal és az olvasás örömével vár. (Azóta sem nézünk egyetlen Mercedes-re sem ugyanúgy, mint azelőtt.)
Ahogy ezen a köteten gondolkodtam, eszembe jutott, hogy az én gyerekeimnek ugyanazt nyújtja Varró Dani a verseivel, mint nekem annak idején Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes. Életem egyik komoly csalódása volt, amikor kiderült, hogy Weöres egyáltalán nem érezte magához olyan közel a gyerekeket, mint azt a versei alapján gyerekként gondoltam. Jelen esetben erre nem kerülhet sor: Varró világát átszövi a játék és a (játékos) gyerekek szeretete.
A lakkaszörpre szomjazó Kalle troll, a múlhatatlan kíváncsiságával egy egész város életét megbolygató kíváncsi óratörpe, a kis hablegény kalandjai rövidebbek, a legnagyobb részt a leprikónok átkától sújtott vikingek megpróbáltatásai teszik ki. Sokáig tanakodtunk, hogy melyik a kedvencünk és egyáltalán kell-e kedvencet választani (mindenképpen). De mint eddig oly sokszor, csak az derült ki, hogy mindig azt kell a legjobban szeretni, amit éppen olvasunk.
A felfedezés boldogságát nyújtó kis viking legendárium világát többféle módon is átszövi a játékosság. A különféle versformákban vidámkodó történetek olykor megmosolyogtató, máskor meglepő -még Kierkegaard-nak is akadt - rímpárjai, a hétköznapi, gyereknyelvben előforduló szavak (bébikönnyű) kicsattanó hangulatjavítók. Visszaköszönnek olyan klasszikusok, mint Arany, Petőfi, Grimm, Andersen (a többi felfedezésének örömét meghagyom nektek), ráadásul a meséket nem választja el a szigorú pont. A szereplők itt-ott újra felbukkannak, előremozdítják, átszövik egymás történetét.
A leprikónok átka alatt infantilissá vált felnőtteket megmenteni vágyó kis viking harcos története a legfordulatosabb. A régi Kaland-játék-kockázat olvasói döntések alapján formálódó történeteiről ismert kötetei szolgáltak alapul. (Micsoda munka lehetett megírni és végigkövetni a sok választásból fakadó ösvényeket. Dehát azért vagyok én az olvasó, hogy a szerző erőfeszítésében a fotelből gyönyörködjek.) Mialatt az átok megtöréséhez szükséges varázsfőzet hozzávalóit keresgélitek, a választásaitokból fakadó szerteágazó utatok során az előző részekből megismert hősök is visszatérnek egy-egy pillanatra. A döntés egyébként valós kockázattal jár -mire sikerre vittem a vállalkozást legalább kétszer meghaltam-, de ennek az élét a szöveg múlhatatlanul vidám hangvétele tompítja.
Nem az első eset -és bizonyosan nem is az utolsó-, hogy Maros Krisztina rajzait dicsérem. A képek megszokott és nagyra értékelt átgondoltsága mellett humoros és barátságos a látvány, színei és formái a szöveg melegségét és vidámságát tükrözik.
Számtalan érdeme van a szomjas trollnak és társainak -okosan, sítlusosan megírt dallamos humorára még sokáig emlékezni fogunk. De. A mi szempontunkból a legnagyobb és legértékesebb, hogy a sok mosolygás-somolygás-kuncogás-rötyögés kipróbáltan hideg- és szomorúságtaszító, ráadásul belül is melegen tartanak. A kesztű-sapka-sál mellé erősen javallott téli kiegészítőnek.
