Nekünk az nagyon jó szokott lenni, amikor Kiss Judit Ágnest meglegyinti az ihlet. Babaróka után a szerző egy kívül-belül különleges könyve jelenik meg: A tündérkeresztanya az, akinek jótéteményeire minden kis- és nagyobb gyereknek szüksége van. A klasszikus történetekre gondolva olyan mesebeli figura ő, aki bűbájával elsimítja a kicsik életét felkavaró gondokat..
Főszereplőnk szülei a felnőttek túlságosan is elfoglalt életét pörgetik, ezért a héten, néhány délután Keri kíséri őt haza. Közben beszélgetnek a Kikit nyomasztó bajokról. Még mindig a hétköznapok ismerős ügyleteit boncolgatjuk, de Babaróka gondjaihoz képest mégis ugrottunk egy szintet. Kiki sokkal több mindent vesz észre és sokkal cizelláltabban tud hangot adni az őt zavaró helyzeteknek.
Minden mese egy gonddal indul, de ugyanazzal a felütéssel: “Az a baaaaj…”. Így szól az első mondat, hol szomorúan, hol nyafogva, vagy keserűen, mindig az adott lelkiállapotnak megfelelően. Keri pedig legjobb tudásának és kimeríthetetlen fantáziájának, -ha már tündérkeresztanya, maradjunk a bűverőnél-, köszönhetően mesével és egy dalos, rímes verssel tölti fel a kisgyereket bátorsággal, reménnyel, magabiztossággal.
A témák legtöbbje ugyan ismerős, de ezeket sosem lehet eleget ismételni és újra átbeszélni. Jön a kötelező pusziadás (ijesztően beszédes a történethez készült illusztráció), az uncsi kirándulás, a “nemszeretem” ételek, a verekedés, félelem egy új helyzettől, versengés (az egyik kedvencem!). Minden fejezetet egy vers koronáz meg, mint egy varázsige, ami ritmusával is felvértezi a hallgatót.
Nem érdemes azon törni a fejünket, hogy Kiki kisfiú, vagy esetleg kislány. Óvodába, vagy iskolába jár? Mindegy. Egy gyerek, aki lehetne a tiéd, az enyém, vagy bárkié. A fontos dolgokra helyezi Kiss Judit Ágnes a hangsúlyt, az ilyen apró, lényegtelen részleteket a szerző rábízza az olvasóra, döntse el mindenki saját maga, a hallgatóság szükségletei szerint. Talán ezért is volt, hogy ezúttal kevésbé tudtam magamhoz engedni a szereplőt. Míg Babaróka szívbéli karakter volt, Kiki megtartotta a távolságot. Hogy ez jó, vagy kevésbé, azt döntse el mindenki maga. A kedvenc fejezetünk, az óvodai, iskolai versengésről szól, amit az otthoni, testvérek között folyó rivalizálásra, vagy akár elvárásaink megfogalmazására is alkalmazhatunk.
Sulyovszky Sarolta rajzai a gyerekkor álmodozó, titkokkal és változatos érzelmekkel teli világát ábrázolják. Az illusztrátor is ügyelt, hogy színvilága és a szereplők ábrázolása is uniszex maradjon. A boldog sárgák és az intenzív zöldek árulkodnak arról, hogy milyen dinamikus ez az életkor. Ezek azok a pillanatok, amikor még varázslatok -akár mesékből származóak, akár a gyerek saját képzeletének szüleményei- fonják össze a világot. Kiss Judit Ágnes pedig nagyon jó abban hogy mindezt szavaival tükrözze. 
