Úgy jártunk Vagánybagollyal, ahogy a legutóbb meséltem, alaposan meglepett, de nemcsak minket, hanem apukáját is. Kiderült róla, hogy a számításokkal ellentétben lány, viszont akkor meg már mindegy volt, mert az újdonsült papa csak fiúnévvel készült. Baglyunk számára akkor következett el a fellélegzés pillanata, amikor felfedezte a rétet a harmadik Á és nekik köszönhetően Vagánybagoly is az lehetett, aki valójában mindig is volt: valaki más. 

Ezzel a frappáns fordulattal indul a történet, aminek a második fejezeténél már fellélegeztem: van élet Janikovszky Éva és Lázár Ervin után is. Elsőre talán zavarba ejtően kavarodnak a szálak, de ez kellemes gabalyodás csak még jobban árnyalja Bán Zsófia legelső gyerekkönyvét. Ahogy az olvasás végén újra átlapoztam, azon kaptam magam, hogy ismét elkezdtem elolvasni, annyira megragadtak Bán mondatai, hogy nem szívesen szakadtam el.

Minden fejezet a másságot taglalja és hiába ez a központi mag, a történet, amit e köré megépített a szerző, érdekes és szórakoztató. Megtörténik a legjobb, amit remélem: elfeledhetjük, hogy, itt tulajdonképpen edukáció folyik. Szóval a trükk működik: jó stílusban megírt érdekes történet beveszi magát arra a helyre, ahol azokat a könyveket dédelgetjük, amikből valami fontosat megtudunk -magunkról. Elhiteti az olvasóval (és itt elsősorban a 6-10 éves korosztályt lássátok lelki szemeitek előtt),  hogy a túl élénk árnyalatú hajkoronát, sötétebb bőrszínt, a hagyományostól eltérő családi felállást, mint a két anya/csak apa/ esetleg kizárólag nagymama, vagy az anyagi javakban szűkölködő családot lehet a maga természetességében, a gyerek személyétől függetlenül kezelni. Persze ehhez mindenképpen szükséges egy olyan felnőtt közeg, akik nemcsak ezt mondják, de pontosan így is gondolják. Örömmel fogadják és ezáltal legitimálják. 

Hiába tűnik mindezek miatt Vagánybagoly egy masszívan segítő-könyvnek, ez csak egy réteg, a fordulatos történet része, ami akár kinőhetett volna a Hétszögletű kerekerdő szomszédsáságban. Az összes szereplő saját, a többségtől eltérő életkörülményeit elfogadva jön és tesz hozzá(nk) valami fontosat. 

Bán Zsófia például azt, hogy gyerekkönyvet igenis lehet igényes szöveggel megírni, viccesen, érdekesen. Jól ismeri a gyermeki fantázia segítségét életre hívó megoldásokat, amikor egy-egy tudásbeli hiányosságot a képzeletüknek köszönhetően foltoznak be, így alkotva kerek világot maguknak, miközben véd és dacszövetséget kötnek azért, hogy a réten rejtegetett kincseiket, -mindez nem is annyira a tárgyakról, mint saját önbecsülésükről szól- megóvják. 

Nagy Norbert tudja azt, amit minden jó könyvillusztrátor: átadja a hangulatot. Nem bíbelődik lekerekített, kipárnázott cukorka színű mesterséges világgal, képei mély tónusaiban húzódik meg a valóság és gazdag érzelmek. Most ennek van itt az ideje.

Olyan sok stressz van a gyerekeinken, hogy a megnyugtatóan pozitív üzeneteket hordozó történeteknek az olvasási listák élén kellene szerepelniük.