Nem tehetek róla -asszem-, de a tanév végére kicsit mindig túlhajszolt lesz az idegrendszerem. Elég volt a sok hangból, jövés-menésből. Ez volt a személyes indíttatásom, hogy kipróbáljuk a Planet társasjátékot. Kellemesen csendesnek hatott a játékmenet (ennél már csak a Magic Maze hangtalanabb), úgyhogy tettünk egy próbát.
És még az is van, hogy fáradt, meg kimerült vagyok, úgyhogy amíg fel nem töltődtemm legalább elégséges alvásidővel, addig csak egyszerű szabályú játékokra vagyok hitelesítve.
A Planetben tizenkét körön át pakoljuk a bolygónkra a hatszögletű mágneses lapkákat törekedve arra, hogy az asztalon várakozó állatfajoknak a lehető legvonzóbb életteret nyújtsuk.
Terraformálás során a titkos “természetes élőhely” kártyáinkon szereplő területből a bolygónkra legtöbbet összegyűjtve további pontokra tehetünk szert a játék végén.
A háromszögben szereplő számok határozzák meg, hogy az adott területből (sivatag, jég, víz, hegy) mennyinek kell szerepelni a bolygónkon ahhoz, hogy az érte járó győzelmi pontot megkapjuk
A harmadik körtől, megjelenik az élet a bolygón, vagyis a játékosok megnézik, hogy az élőhelykártya követelményeinek melyik planéta nyújtja a legkedvezőbb feltételeket.
A szarvasos kártya azé lesz, akinek a legnagyobb erdő régiója fekszik víz mellett
Állatkártyát szerezni pedig azért jó üzlet, mert minden olyan lap, ami megegyezik a “természetes élőhely” kártyánkkal a játék végén 1 pontot ér, viszont minden olyan terület, ami ettől eltérő, azért már kettő jár.
A baloldali játékos a jeges területeket gyűjti, a jobboldali pedig a sivatagokat. A kontinenslapkákat nem muszáj sorban, egymás mellé felrakni.
Nagyjából 20-30 percbe kerül megteremteni saját bolygónkat, így a rövid és egyszerű szabályok mellett a játékidőre sem lehet panaszunk. A “természetes élőhely” kártyákat elhagyva szinte már egy gyerekjáték könnyedségű társassal játszhatunk.
A bolygó formája miatt a körök végén okozott némi nehézséget számolgatás, nem könnyű tekergetés közben nyomon követni a számításba vett/kihagyott területeket. Taktikánknál érdemes figyelni, hogy megtartsuk az egyensúlyt a célkártyák és a megszerezhető állatkártyák között. Néhány játék után kiderült, hogy a természetes élőhelyünk szerinti gyűjtögetést nem érdemes megszállottan követni, hiszen az állatkártyákból is jelentékeny bevételre tehetünk szert. A bolygó méretei miatt könnyen lehetett eldönteni, hogy az elkövetkező állatkártyákhoz megfelelő kontinenslapkákat hová tudjuk a legelőnyösebben elhelyezni. Ez az átláthatóság kezdőket is hamar sikerhez juttat. Ha habkönnyű társast kerestek, amit a gyerekjátékokból lassan kinövő kisebbekkel is játszanátok, akkor ennyi elegendő is lesz a boldogsághoz.
Egészen kezdőknek, családoknak, vegyes korú és tudású játékosoknak ideális a Planet. Nem kell sokfelé szétszórni a figyelmet és túlzottan sok teendőt sem ad játék. Emiatt az első játékoknál kicsit tétlennek is éreztem magam. Elmélyült játékra vágyók kevésbé fogják megtalálni a számításukat, viszont mindenki más igen.
Mint tárgy is szórakoztató és látványos az elkészült, színpompás bolygó. Az elemek jó minőségűek, a mágnes olyan jól tart, ahogy ígérték és még pótalkatrészek is vannak a dobozban.
Sabrina Miramon illusztrációi üdítően frissek, gyönyörűen színesek. Ezúttal sem csalódtunk a Blue Orange játékában, könnyen tanulható, bár nem nyújtott olyan feszes, izgalmas élményt, mint a Battle Sheep, de a legutóbbi a titkos fegyverünknek köszönhetően kedvet kapott mindjárt 6 éves T számára is megugorható.
Terraformáljatok ti is magatoknak egy takaros bolygót. Az Okosjátéknál megtaláljátok.
Játékosok száma: 2-4
Életkor: 8+ (nálunk 5+)
Külcsín/Belbecs: barátságos színek és rövid, nyugis játékmenet, elsősorban kezdőknek
Ára: 8.990,- Ft