Szilveszter előtt azon gondolkodtam, hogy milyen könyvnek várnám nagyon a magyar megjelenését. Ha hiszitek, ha nem, Oliver Jeffers-kötetei ugrottak be. Ennek ellenére -vagy talán éppen ezért- óriási meglepetéssel (és örömmel) olvastam, hogy január első napjaiban megjelent nem is egy, hanem mindjárt két lapozója is. (Egyébként kívántam mást is, úgyhogy talán nem ok nélkül bizakodom.)
Oliver Jeffers a gyermekirodalom egén 2004-ben tűnt fel (bár megjelenésének visszhangját tekintve inkább a berobban kifejezés a helytálló) a kisfiúval, aki egy csillagot szeretett volna magának barátnak. Azóta pedig szinte minden évben jelenik meg új, sikert-sikerre halmozó könyve hol felháborodottt zsírkrétákról, hol pedig a piros-fehér csíkos pulóveres kisfiúról, aki kék nadrágba bújtatott pálcika lábain, néha egészen váratlan kalandokat él át, miközben ugyanolyan hétköznapi marad, mint bármely másik kisgyerek. A sorozat első könyvét, még angolul olvasgattam a fiúknak, akiket hozzám hasonlóan lenyűgözött Jeffers képi világa. A meglepően egyszerű, néha gyerekesnek tűnő, elementáris erejű rajzok gyönyörű és harmonikus színekben pompáznak. A rövid, decensen visszafogott nyelvezettel elmesélt történetben annyi érzés, gondolat és mondanivaló húzódik meg, ami a felnőtteket is (engem biztosan) megérinti.
Nagyon érdekes, hogy Jeffers golyófejű tüneménye akinek arcvonásaival (és frizurájával) is olyan szerényen gazdálkodik a szerző mennyire kifejező figura tud lenni. Maszathoz hasonlóan az ő szülei sem tűnnek fel, így a figyelmünk fókuszából sosem veszítünk, mert ebben a világban nincsenek felesleges cicomák, funkciót nélkülöző részletek és mégis olyan gazdag. Néha egészen hétköznapi semmiségeket látunk, mint egy kádban fürdés, máskor pedig igazán rendkívüli dolgoknak vagyunk a tanúi, mint egy utazás az Antarktiszra és vissza. De bármi is történjen Jeffers könyveiben, annak mindig jelentősége van, amit elég néhány szóval ecsetelni, hiszen a képei annyira beszédesek.
A kisfiú életében egyszer csak megjelenik egy pingvin. A semmiből. Egy pingvin. Jön-megy, de mit akar? Nyilván hazamenni, hiszen egy pingvin nem tűnik fel csak úgy, magányosan, távol az összes többi pingvintől. Kivéve, amikor igen. Az a pingvin téged keres és hozzád jött, hogy enyhítse magányát. És a tiédet is. Na de mi van akkor, ha erre már csak akkor jössz rá, amikor bejártátok a várost, a talált tárgyak osztályát, sőt a viharos óceánon a világ végére is elkirándultok. Mindez csak abban a pillanatban üt szíven, amikor elválásotok után megérzed a hiányát. Hiszen a dolgoknak mostantól csak úgy van értelmük, ha együtt élitek meg. Mert a barátok néha a legváratlanabb pillanatokban, formában és méretben tűnnek fel.
Oliver Jeffers képei és szövege nagyon egyszerűek, mégis utat találnak az olvasók minden korosztályához. Annyi érzést és mondanivalót visz minden jelenetbe, amihez nem szükséges különösebb szóbeli magyarázat, csak a megilletődött csend, amelyben érezzük, hogy most valami nagyon fontos és jó dolog zajlik. Ezt mások is így érezhették, mert a könyvből készült egy kisfilm is, ami a könyvhöz képes számos jelenettel bővült, ám érdekes módon a mondanivalót nagyban nem változtatta meg, inkább csak árnyalta néhány poénnal bővítve.
Itt megnézhettek belőle egy részletet.
A sorozatnak a második részét egyáltalán nem ismertem, ezért erre voltam a legkíváncsibb. Bár az előző kötet folytatása a Fent és lent, de nyugodtan olvasható attól függetlenül is. (Csak minek, hiszen annyira gyönyörű mindegyik!)
Ebben a részben a két jóbarát, sülve-főve együtt van, mindent együtt csinálnak, mígnem egy nap a pingvin úgy dönt, szeretné egyedül kipróbálni a repülést. A legkülönfélébb helyeken és módokon próbálja kivitelezni a tervét, miközben a kisfiú próbálja minden lehetséges módon segíteni a barátját. A megoldásra végül a cirkuszban bukkan a pingvin, aki immár a kisfiú nélkül vág neki a kalandnak. Ám néha az álmok és az álmodozás miatt a valóság is háttérbe kerül. De vajon nem lesz túl késő meggondolni magunkat?
Mondanám, hogy ez a rész volt a kedvenc, de valójában képtelen lennék dönteni. Ahogy Jeffers megjeleníti világában a "szárnyakat és gyökereket" adó barátság mozzanatait, az minimum megható. Könyveiben ügyesen keveri a valóság és a gyermeki képzelet ugrásait, olyan rabul ejtő képekkel, amihez már alig szükséges narráció. Soseholban, vagy akárholban lévő helyeivel és szereplőivel bárki képes azonosulni. Szinte szavak nélkül, mégis látványosan mesél olyan érzelmekről, amik már óvodásként megrengetik a világunkat és szerencsés esetben végigkísérik pillanatainkat, fent és lent. A nap végén úgyis azt számít, hogy amikor földet érünk legyen egy barát, aki azt a bizonyos párnát a földet érésünk pontjára helyezi. Mindegy, hogy minek hívod: a partnerednek, a testvérednek, vagy szívbéli jóbarátodnak. Ha pedig ráleltél, akkor vigyázz rá úgy, ahogy ő vigyáz terád.
Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról
Amennyiben felhasználnád a bejegyzésben szereplő képeket, kérlek előtte mindenképpen vedd fel velem a kapcsolatot! Köszi!
