Azért is jó, ha az ember két gyereknek olvas meséket, mert mindkét gyerek  máshogy viszonyul a hallottakhoz. Persze Miú és Vau történeteivel könnyű dolgom van, hiszen azon mesék halmazának kemény magját alkotják, amiből mindkét fiam bárhol, bármikor, bármennyit meghallgatna. T, aki egyébként hajlamos röviden, de velősen megfogalmazni a véleményét,  most is egy igazi bon-mot-val rukkolt elő, amikor meglátta Parvela négylábú hőseinek legújabb kalandját a Miú, Vau és a cikázó cickányt.

Emlékeztek még, hogy az előző részben a nyári nagy kaland szerencsés befejezése után a kék házba beköltözött Morgó Medve, a kis cickány? A virgonc, energiától kicsattanó kis szőrcsomóval az élet új bölcsességek és tapasztalatok felé viszi a kék ház lakóit. A kitűnő ízléssel könyvet választó olvasók pedig végigkísérhetik Medve életét ifjúkorától egészen időskoráig. A kitűnő fordítás ismét Kovács Ottilia munkája. 

A cickány szíve percenként nyolcszázat ver. Életének tempója is ehhez a ritmushoz igazodik. Ifjan záporoznak a kérdései az univerzum keletkezésétől a borsófőzelék feltalálásáig. Fékezhetetlen és csillapíthatatlan kíváncsisággal fedezi fel a körülötte lévő világot. A kedvesség szívet melengető értékét az anyagi gazdagsággal szemben. Saját korlátait és az élet néha duplán igazságtalan arcát. 

Felnőttként természetesnek veszi, hogy munkát keressen és ezzel a falunak lesz egy mindenre elszánt rendőre. Miú -szokásához híven- értetlenül nézi az addig hozzá hasonlóan szertelen lélek beleszürkülését a felnőttes hétköznapokba. Igen nehezen érti meg, hogy miért fárasztja  magát valaki mindennap ugyanazzal a kimerítő munkával, ha cserébe mindössze “csak” az elvégzett feladat feletti büszkeség a jutalma. Egy biztos, Miú hozza a formáját. Ami hamarosan életmentőnek bizonyul, mert Medve nemcsak a munkáját veszi komolyan de a szerelmet is, amit a kíváncsi macska nélkül biztosan nem élne túl. Miú pedig az utógondozásba is olyan elánnal veti bele magát, mint minden másba. Nem reprezentatív felmérés alapján mondom, de könnyen lehet, hogy ebben a kötetben volt a legsűrűbb a laponkénti hangos nevetések száma.

Ilyen sok rész után is elámulok Parvela karakterein. Nemcsak hihetetlenül jól kidolgozottak és kellően emberiek az állatkái, de az olvasók számára kortól függetlenül bőven szolgálnak tanulsággal és szórakoztató pillanatokkal. Ezért aztán teljesen igaza van T-nek, ezek a könyvek mindig szerencsét hoznak nekünk: a szívünkig érnek. Van, hogy teljes erőből nevetünk és olyan is, amikor megilletődötten, vagy meghatottan hallgatunk.

Noha egy életet egészen a végéig kísérni rizikós vállalkozás (is lehetne) egy gyerekkönyvben, de a szerző tehetségének meg se kottyan a feladat, hogy a halálról, elmúlásról beszéljen a tőle megszokott megfontolt, bölcs módon. Ahogy Medve befejezi a barátaihoz képest rövid, de cickányléptékben mérve hosszú életét, nem törtek ránk a keserűség hullámai. Bár sajnáltuk, de ahogy végigkísértük életének fontos állomásain láttuk, hogy mit is jelent teljes életet élni, minden hibájával, átlagosságával, örömével és fontos pillanatával.

Elárulhatnám, hogy Morgó Medve milyen életbölcsességet fedezett fel magának, de egyrészt úgyis tudjátok, másrészt meg igenis olvassátok (f)el Parvela történetét, hogy nektek is szerencsét hozzon. :)