A Titkos kert régóta várt ránk a polcon, de most a Manó könyvek jóvoltából új fordulatot vett a történet és Holly Webb-bel Visszatérhetünk a Titkos kertbe.
Az első részt valószínűleg a legtöbben ismerik már, ha máshonnan nem, hát képernyőről. Utóbbiaknak súgom, hogy a könyv, a filmhez képest jelentősen gazdagabb: a karakterek színezete és persze itt-ott maga a történet is. Érdemes (újra)elolvasni. Burnett nagyon szép leíró részei, ügyes átvezető megoldásai, nézőpontváltásai pusztán apróságok, és talán nem a legfontosabb elemek, melyekkel tömegeket varázsolt el 1911. óta, de decens stílusa már önmagában jólesik minden időben.
Ahogy ez a szívbéli kedvencekkel gyakran megesik, az olvasó akaratlanul is továbbgondolja a szereplők jövőjét. Érthető, hiszen a három jóbarát figuráját Burnett olyan szerethető közelségbe hozta, amennyire csak lehetséges. Webb majdnem 40 évvel később, 1939-ben, Londonban veszi fel újra a történet szálát, ahol a II. világháború kitörése miatt evakuálják a Craven gyermekotthon lakóit. Emmie Hatton nehéz szívvel indul útnak átmeneti lakhelyükre, Misselthwaite Manorba.
Megérkezvén Emmie folytatja addigi magányos és kirekesztett életét. A bajokat tetézi, hogy csatlakozik tanóráikhoz Mrs. Craven barátságtalan fia, Jack. Emmie az éjjeliszekrénye fiókjában rábukkan egy bizonyos Mary Lennox naplójára, aki azonnal lenyűgözi a vörösbegyhez fűződő barátságával és persze azzal, hogy lopott egy egész kertet magának. A kislány hamarosan felfedezőútra indul, hogy szerezzen magának ő is egy saját titkot.
A kert hatására a vadóc kislányban apránként fontos változások indulnak el. Magánya is oldódik, amikor összeismerkedik az előző háború sérüléseit és a keserű emlékeket magán viselő állatbűvölő(!) kertésszel. Hamarosan az addig utálatos Jack is megszelídül. De a legnagyobb csodát mégis Craven hadnagynak, köszönheti, aki egy bravúros mentőakció keretében a legváratlanabb ajándékot hozza el Emmie-nek. Ebbe az idillbe a háború valósága elemi erővel tör be. Olyan híreket hozva magával, amiket talán még a kert varázsa sem tud meggyógyítani.
Természetesen az egyik legfontosabb kérdésünk, hogy mi lett az első rész szereplőivel. A szerző végig visszafogottan kezeli a kérdést, annyit tudunk meg a későbbi sorsukról, ami a folytatás szempontjából lényeges. Webb a hézagok kitöltését meghagyja az olvasói fantáziáknak.
A folytatás nyelvileg sokkal egyszerűbb, kevesebb leíró részlettel, a történet is sokkal célratörőbb. A lányos(abb) színeket felvonultató borító ne tévesszen meg, ahogy a Titkos kert, úgy a Visszatérés sem csak csajos könyv! Nálunk mindkét fiú fülüket hegyezve figyeltek. A fordítás Ruff Orsolya gondos munkája. A külvilág eseményei hatására a Visszatérésből az első rész békés és titokzatos, szinte misztikus hangulata kimaradt. Felváltotta viszont a kert erején elementáris gyógyító ereje. Annak idején egyébként maga Burnett is úgy tekintett kertjére, mint terápiás, gyógyító helyre.
Webb sok szempontból megismétli a múlt örökségét. Egy picit vártam, hogy a folytatás új ösvényen fog elindulni, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen, a második rész hangulatos, az elsőnél több váratlan fordulatot tartalmazott és igazán magával ragadó élmény volt. A két lány (Mary és Emmie) akár egymás tükörképei is lehetnének. Annak idején a Titkos kert téltől őszig nyitotta meg kapuit, Emmie érkezése ősz elejére esik, mintha a kert csak arra várt volna, hogy varázslatát onnan folytassa, ahol abbahagyta. Hangsúlyozva, hogy a jóság, a józan észnek ellentmondó, kétségbeejtően erős remény, a vigasz még a legcudarabb időkben is létezhet és átörökíthető. Colin édesanyjának a kertje egyszer megmentette a fiát, hogy negyven évvel később egy nyüzüge kislány tegye ugyanezt dédunokájával, Jackkel. A kert és a benne lévő élőlények apránként bontakozó növekedése, megújulásuk az élet kitartóan ismétlődő körforgása, amiből a tollasok, szőrösek, csupaszok sem vonhatják ki magukat. A világ eme kitartóan létező csodája gyógyítja be Misselthwaite Manor lakóinak testi-lelki sebeit. És ki tudja, talán még messzebb is elér.
