Hatalmas kíváncsisággal kezdtük olvasni a Pagony nemrég útnak indult, Abszolút-könyvek elnevezésű sorozatát. Elvégre egy ilyen sorozatcímtől hatásos, “erős” történeteket várunk. Derítsük ki, hogy Kate Scott: Óriása beváltotta-e az ígéreteket?
Anzo (jelentése: óriás) tizenkét éves, imád képregényeket rajzolni, és nem érzi túl jól magát a saját bőrében. Elsőnek mindjárt itt a családja. Kép alant. A probléma pedig szembeszökő. Az a baj, hogy az iskolában is feltűnt a srác nevének jelentése és testmagasságának hiánya. Ennélfogva csúfolódások céltáblája és egyéb kellemetlenségek keserítik életét (például egyszemélyben hét törpének választják az iskolai színdarabban). A helyzet otthon sem jobb, Anzo elszigetelt kívülállónak érzi magát, a (szerinte) egytől egyig kiváló, minden szempontból NAGYszerű és komoly tehetségekkel megáldott kompániában. A családja egyébként igazai csodabogarakból áll. Anyukája megszállottan fúr-farag, kalapál, a többiek között van szakács, elméleti marketing-tehetség a lényeg, hogy mindannyian nagypályások. De hol van a helye köztük a legkisebbnek?
Mennyivel könnyebb hősünk élete egy olyan baráttal mint Elise! Háziorvos szülők, pszichológusnak készülő gyermeke, vagyis mindenre (IS) van egy jó ötlete, egy könyve, tanácsa, vagy mindez együtt. Így lógnak meg egyik hétvégén a ComicCon képregényfesztiválra, ahonnan komoly tanulságokkal tér haza minden résztvevő.
Beváltotta a könyv a hozzá fűzött reményeinket? Inkább túlszárnyalta. P elvből kerüli önálló olvasásaiban az olyan könyveket, ahol a főhős kínos, ámde hétköznapi problémákkal küzd meg, vagyis amibe akár ő maga is belekerülhetne. Ilyenkor izgul és aggódik, úgyhogy rendszerint a felolvasás mellett döntünk. Most viszont az az érdekes helyzet állt elő, hogy felváltva falta, és hallgatott engem. Mert annyira érdekelte és izgatta Anzo sorsa, hogy nem bírta kivárni az én “csigalassú” olvasásomat. Még a végére sem értünk, amikor előkapott egy füzetet és közölte, hogy képregényeket fog rajzolni. Hát ilyen magával ragadó ez a történet.
Scott valós, legtöbbünket ebben az életkorban érzékenyen érintő problémákkal foglalkozik (önérvényesítés/önbizalom/magány és elszigetelődés a családon belül), elbeszélői stílusa pedig tökéletesen passzol a történethez. Anzo fanyar humora, fájdalmasan őszinte megnyilvánulásai, útkeresése bemutatásának érzékletes eszközei. Meggyőz arról, hogy a nagyság, vagy a menőség nem a centimétereken múlik -fontos tanulság! Könnyű azonosulni Anzoval, hiszen jófej, így barátsága az olvasóval nem is kérdés. Kate Scott könyve minden szempontból élvezetes, sodró lendületű és emlékezetes olvasmány. (A fordítás Illés Róbert munkája.) Érezhető egyébként egy szintugrás is, hiszen már alig futunk bele illusztrációkba, de szerzőnk hozzáférhető nyelvet használ, így erőfeszítés nélkül megidéztük a regény világát.
A regény keretét nem szakítja szét a krízis. Végig következetesen tartja az irányt és halad a boldog végkifejlet felé. Így aztán könnyedségéből sem veszt és az olvasó is számíthat a megnyugtató lezárásra. A szülők elmarasztalása helyett megerősíti a kiskamaszt abban is, hogy merjen, próbálkozzon és ne adja fel. Akkor sem ha elfoglaltak a szülei.
Stílusos, meggyőző és okos könyvvel indult a sorozat (technikailag valójában két könyvvel: a Gipsz a főszereplője egy lány, úgyhogy mindenki találhatnak magának olvasnivalót), elevenbe vágó kérdésekkel. Annyira adta magát, hogy beszéljünk Anzo életéről, hogy időm sem volt átgondolni, hogy milyen kérdésekkel csalogassam elő P véleményét, mondta magától. Megható és nagyon szép történet arról a nagyságról, ami nem centiméterekben mérhető. Abszolút siker!
