Az utazós játékok után ma jöjjön egy könyves bejegyzés, ahová azokat a nemrégiben talált klasszságokat gyűjtöttem, amik egy autó-, busz-, vonatút során jó szolgálatot tehetnek az utazóközönség szórakoztatásában. 

Kezdjük mindjárt egy antivkönyvvel. Andy Lee, az ausztrál humorista unokaöccsét még jóval a dackorszakba lépése előtt lepte meg ezzel a pár oldalas szösszenettel, amit a kifogástalanul működő fordított pszichológiára alapozott. Mi pedig a horgára akadtunk. 

A könyvnek nincs szorosan vett története, mindössze annyi történik harminckét oldalon keresztül, a képen látható megnyerő kék szörnyike próbálja az olvasót meggyőzni arról, hogy semmiképpen NE olvassa el ezt a könyvet. 

A meggyőzés összes lépcsőfokát és árnyalatát végigjárjuk. A türelmes, szép szavaktól kezdve a dühös, kétségbeesett, sértődött és behízelgő kísérleteken át a szülői szigorral és egyéb következményekkel fenyegető rimánkodásig. Ez a sokszínű próbálkozás természetesen kudarca fullad, mert az olvasó kíváncsisága egyre nő, míg a végén egy vicces az előzményekhez méltó csattanóval zárhassuk be a könyvet.

Akkor sikere volt, hogy (tucatszor olvastuk) a szörny szerepébe bújva többféle módon is megpróbáltuk “előadni” az olvasottakat. És vicces volt, hogy mindenki mennyire másként volt rimánkodó, a többieket korrumpálni próbáló címszereplő. Tetszik, hogy Lee elszakadt, ahogy annak idején Hervé Tullet is a Pötty könyvvel (szintén nagyon melegen ajánlott az úti batyuba -kisebbeket is leköti a játék, csak üljön mellettük valaki, aki elolvassa a néhány szavas szöveget)  a klasszikus könyves élménytől. Kívételesen nem az a lényeg, hogy mennyire egységes, vagy igényesen kifundált karakterek népesítik be a könyvet. Egyetlen szempont számít: az olvasó szórakoztatása. 

Ha átmenetileg kifáradtatok a nevetésben, akkor jöjjön egy kis játék a Térképes labirintusokkal.

A fokozatosan nehezedő, változatos helyekre kalauzoló labirintusokban a nagyobb óvodásoktól az iskolásokig, kihívás mindenkinek. 

A térképek hat különböző illusztrátor munkáját dicsérik. A változatos stílusú, de mindig színes és jókedvű oldalak hosszú időre ígérnek játékot. A sokféle helyszín között a kozmosz sem akadály: még a Holdra is eljutunk. A feladatok hasonlóan változatosak: Velence összes fagylaltját megkóstolni kívánó főhőstől kezdve, turistákat kalauzolunk az Alpokban, vagy London utcáin egy biciklist kislányt kell az Olimpiai Stadionba eljuttatnunk. De éppúgy megfordulunk egy Csillagvárosban, mint a vadnyugaton, vízi vidámparkban,  metrón, vagy állatkertben. 

A legkönnyebb feladványokban egyszerűen az egyik pontból a másikba kell beérnünk, míg a nehezebbekben bizonyos helyeket érintve, vagy azokat éppen elkerülve kell végigmennünk.

Nemrég kaptam a hírt, hogy hosszú idő után két régi kedvelt gyerekújság is megjelent. Az egyik a Kockás képregénymagazin, a  másik a Hahota. Mintha balzsammal kenegetnének. Előbbitől hatalmas teljesítménynek tartom, hogy még a papírminőségét is reprodukálni tudták ennyi idő távlatából (egy szem irónia nélkül mondom) . Ugyanaz a régi, kicsit silány, de komoly érzelmi töltet hordozó, száraz tapintás, mint évekkel ezelőtt. Imádtam. A tartalmat szintén. Sokféle sztori, csattanók, nevetések, izgalmak. Mindenki talál magának kedvencet. 

Nem tudom a Ti gyerekeitek mennyire szeretnek vicceket mesélni, de a mieink imádnak. Még csak részben sikerült eljutnunk odáig, hogy elfogadják: a viccek az ismétlések hatására elvesztik a csillogásukat. Úgyhogy kell az utánpótlás. Elő, a Hahotával! Ahogy régen sem, most sem tetszik maradéktalanul minden vicc, de ha 30 perccel tovább bírják az utazást, nekem már megérte.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban jöjjenek Tatuék és Irány a természet! Szóval. Megérkeztetek, a felnőttek pakoln(án)ak, de a gyerekek az utazás ideje alatt felfrissültek és harcra készen, lelkesen várják a kalandok kezdetét. Miközben Ti meg a jól megérdemelt bambitok mellett regenerálódnátok. Az Irány a természet!-ről már meséltem, hogy milyen érdekes, könnyen kivitelezhető ötleteket tartalmaz egész évre. Ezeknek zömét nyáron és többnyire mindenféle terepen megvalósíthatják a srácok. A Tatu és Patu elszabadulban pedig hasonlóan változatos ötletek vannak. Ezeket akár nyaralás előtt/helyett a saját kertetekben is könnyen kivitelezhetitek. Mialatt a teraszon pötyögöm ezeket a sorokat, a fiúk éppen egy boltot építettek. Fahasáb karajokkal, virág és fűfélékből összeállított zöldségespulttal, kavicskrumplikkal. És mindennel, ami egy izgalmas boltban van. A másik népszerű, elképesztő időkre elfoglaltságot nyújtó szórakozásuk a vízparti csatornarendszer kiépítése. 

És a ráadás. Egy újabb labirintus, mert ezekből képtelenség kinőni. Mérete miatt ugyan nem praktikus utazáshoz, de minden más szempontból telitalálat. Az őszi sikerek után megjelent a rajongásig szeretett Pierre, a labirintusnyomozó folytatása, aki ezúttal az ellopott útvesztőkő nyomába ered társaival. 

A második részben Operavárosban kalandozunk, egy igazán különleges helyen, Pierre otthonában. Barátunk, foglalkozása egyediségéhez mértem választott lakhelyet: egy autószerelő műhelyben. Míg elmerülünk a labirintusspecialista házának különlegességében, addig Mr. X. újra garázdaságra adta a fejét, kirabolta a múzeumot. Ennek köszönhetően Operaváros után olyan csodahelyeken bolyonghatunk, mint a titkos piac, léghajóverseny, bányavasút, egy elfeledett város.

A képek részletgazdagok, öröm elmerülni bennünk. A feladványok pedig megunhatatlanok. Nagyon tetszett, hogy a helyszínek kapcsolódnak egymáshoz, az egyik átvezet a másikba így megvan a kaland folytonossága. Az első részhez hasonló a felépítése. Van egy fő nyomozati szál (Mr. X. követése és elkapása), emellett pedig kutathatunk a mellékszereplők, vagy éppen Mr. X. feladványai után. Sok újdonságot nem hozott a folytatás, de nem is vártam, hiszen az sem kis dolog, ha az előzményhez hasonlóan igényes. Sokat és jól játszottunk. Akárcsak az előző, ez is telitalálat. 

Jó utat nektek!