A vakáció első hetében egyedül maradtunk T-vel és faltuk a könyveket. Mindjárt három kedvencet is talált magának. Eltérő témáik ellenére több közös vonása is van az Óriásokról mesélő erdőnek, Murcinak a világot látott kandúrnak és Sibinek, a lobogó fürtű kislánynak. Bűbájosak, nevetősek, óvodások kedvenceivé (is) válhatnak.

Tony Wolf: Mesél az erdő az Óriásokról

Töretlen sikert arat sokadik olvasásra is a Mesél az erdő -sorozat. Hamarosan jönnek a tündérek, sőt -igaz csak jövőre- egy olyan rész is, ami még sosem jelent meg nálunk. Hűha! 

Nehéz kedvencet választani, hiszen mindegyik kedves, bájos és közben nem felejt el izgalmas és érdekes maradni. Talán ez nyújt némi vigaszt a szerző közelmúltban bekövetkezett halála kapcsán. Na, de ne komorodjunk el, mert Tony Wolf örökzöld és megunhatatlan  (kérdezze meg bárki P-t, aki követhetetlenül sokszor újraolvasta már a sorozatot). Egyszóval: Wolf vitathatatlan érdemeket vívott ki. Történetein és figuráin kívül furfangos masináinak is lelkes híve vagyunk. Mindjárt itt van az elfenekelőgép, ami önmagában is egy pazar találmány. Minket is megihletett és egy fülledt nyári délutánon megalkottuk a magunkét.

A szöveg most is gondozott, a fejezetek rövidek, kezdő olvasóknak is ideálisak. Az első kiadáshoz képest apró módosításokkal most is élt a kiadó (pl. pálinka helyett almalé), de ezek mind a mese javát szolgálják. A fordítás Todero Anna munkája. 

Tóth Krisztina: Murci kandúr világot lát

Mostanra már van gyakorlatom T ízlését illetően (bár kétségtelen, hogy tele van meglepetésekkel ez a gyerek). Tóth Krisztina és Timkó Bíbor könyvei eddig mindig lekötötték, így Murci kandúrra is joggal számítottam.

Murci egy ingerszegény lakótelepi pincéből lépett meg, hogy felfedezze a nagyvilágot. Azonnal a dolgok sűrűjébe csöppen, egy vándorcirkuszban köt ki. Hazamenni már túlságosan késő no és a gyomra is korog, úgyhogy szép sorban felfedezi magának a lakókat. Aztán kiderül, hogy minden elszántsága ellenére mégsem lehet belőle légtornász macska, de nem csügged, hiszen hamarosan gazdára talál. Lilivel pedig legalább annyi felfedezés várja, mint a szórakoztatóiparban. Jön a Mikulás, esik a hó, beköszönt a Húsvét és persze a nyaralás.

Így barangoltuk be kandúrunkkal az évet. Tóth Krisztina a megszokott igényes, szép mondataival repített el minket mesevilágába. Kedves élmény volt Murci szemén keresztül  nézni, újra felfedezni a számunkra már ismerős állatokat, helyzeteket. Az ismerős tapasztalásokat új, egy másik lény nézőpontjából (a macska szemén keresztül) megvizsgálni érdekes utazás. "Jéééé, ezt más így látja?"  Hálás voltam a kiegyensúlyozottan nyugalmas pillanatokért (a vértócsában -jó, ez talán túlzás volt- fekvő egér sem volt ijesztő, annyira hozzátartozik a macska-hétköznapokhoz), nincs mindig szükség hajmeresztő fordulatokra, hogy jól érezzük magunkat egy könyvvel.

A dundi, esetlen, de egy vadász öntudatát magában hordó szürke kis gombolyag ártatlan kérdéseivel és rácsodálkozásával a világra szórakoztató és üdítő olvasmány. A párbeszédeket időnként helyettesítő versrészletek kellemes, dallamossága lendületet adtak a történetnek.

A Zseblámpás mesék sötétbe kukucskáló miliője után Murci képi világa vidám és egy kismacska vérmérsékletéhez mérten kicsit huncut is. Szeretem Timkó Bíbor pasztelles árnyalatait. Nem egy cukorkabolthoz hasonló színkavalkáddal vonzza az olvasó szemeit, hanem átgondolt, megtervezett harmonikus színekkel, amik visszaadják Murci puhaságát. 

A gombszemű tömzsi kandúr csetlés-botlásai, megmosolyogtató felfedezései leírásából és vidám csacsogásából sugárzik a szeretet. 

Viból Ildi: Sibi

A végére hagytam a kedvencünket. Nyarunk szép, keretes szerkezetét, mert már tudom, látom, hogy megint el kell olvasnunk, hogy újra megteremtsük ugyanazt a röhögős, ámulós hangulatot ("hűűű, nekik ennyi állatuk lehet?"). Sibiékben egyesülnek a Szeleburdi- és a Durell-család hétköznapjai. A két csapat bolondos, lezseren vígságos hangulatát idézi Vibók Ildi hangosan röhögős mesefüzére. Sibi a narrátor zabolázatlan fürtjeivel, meg a szüleivel és a testvérével él, egy kicsi, de megszámlálhatatlan állatnak otthon adó házikóban, valahol nagyon-nagyon messze.  

Vibók magával ragadó stílussal tárja elénk a család érdekes, néha tipikus, olykor komikus történeteit. Mert nekik is vannak rokonaik, meg útvonaltervezőjük, és szomszédaik. De van még ezen kívül egy csomó más is. Például öntudatos szajkójuk, aki komoly hangutánzó képességeivel zökkenti ki a családot. Van, amikor ébresztőóra, máskor olyan élethűen utánozza a zuhanycsap hangját, hogy muszáj fejvesztve rohanni a fürdőbe és ellenőrizni az igazságot. Az is neki köszönhető, hogy az ablakok tisztának hallatszódnak. És ez még csak egy fejezet.

Nem kisebbítem Sibiék érdemeit: a nyár legviccesebb olvasmánya, s mint ilyen fergeteges sikert arattak. Vibók Ildi gyöngéd és mélységes állatszeretettel (és vélhetőleg hozzáértéssel) írta meg családjuk néhány múltbéli epizódját. Olyan jól sikerült átörökíteni az olvasói/hallgatói oldalra az állatok iránt érzett rajongást, hogy  édes gyermekim újra nekiálltak tervezgetni az állatállomány dúsítását. Még nem tudják, hogy a jókedv (nem csak) az állatseregleten múlik. (A királypííííítont (sic!) sikerült leredukálnom az akvárium lehetséges újratelepítésére. De még így is aggódom.) Ebben a könyvben például Sibi fecsegő, aranyosan tudálékos karaktere a humor legfőbb forrása. (Ha minden igaz, hamarosan érkezik folytatás is.) Akik már olvastak Matyi és Sárit (ha nem, akkor mars a szobátokba, vagy a könyvtárba!), nekik mondom, hogy elég hasonló Sibi hangulatvilága, csak itt rövidebb mondatokban találkozunk a gyerekek okos és nagyon találó megfigyeléseivel.

Igoz Lazin rajzai pontosan visszatükrözték a szöveg nyújtotta élményt, úgyhogy ez a kötet minden szempontból kiválóan sikerült. Nem érdemes kihagyni! A fejezetek hosszúsága is ideális, akár nyári olvasmánynak, gyakorlattal már rendelkezőknek. Vagy a közelgő iskola miatt búskomorságba esőknek.