Nemrég még Tony Wolf halála miatt keseregtem, most pedig újra örülhetünk, hogy  kézbe vettük legújabb kötetét, akkor már látszott, hogy az elmúlás csak egy szürke tény, a Legszebb meséim felvidították napjainkat.

És a nappalinkban a hangulatot, vagy bármelyik olvasós kuckóban, mert letehetetlenek voltak. Szó szerint. Minden mesénél volt valaki, akinek pont ez a kedvence és pont ezt imádta gyerekkorában és pont ezért muszáj még csakis ezt az egyet felolvasni.  

Ki ne szeretné, amikor egy ilyen mesegyűjtemény kerül a kezébe? Ilyenkor Astrid Lindgren szavai csengnek a fülembe, aki a “mesék és tábortüzek” koráról írt az Oroszlánszívű testvérekben. Ezzel olyan jól megfogja a mesék és a meseolvasás lényegét. Az közösségi élményt, ami mellé letelepedhetünk pihenni, megmelegedni, feltöltődni, gyönyörködni. Ráadásul a jó történetek sosem mennek ki a divatból, mert hiszen mikor akarnánk a legjobban érezni magunkat, mint a gyerekeinkkel töltött idő során. 

Persze nem kizárólag a Legszebb mesék nyújtják ezeket a legjobb pillanatokat, de az évek során megtapasztaltam, hogy mennyire fontos, hogy legyen minél több ilyen könyv a polcon. Amik mellé a hétköznapok viharaiban összegyűlhetünk. 

A kötet koncepciója egyszerű, az európai mesevilág negyvenhárom ismert és népszerű történetet mesélte újra Wolf, lerövidített formában a rá annyira jellemző részletgazdag és barátságos képi világgal sűrűn illusztrálva. Kedvező kilátások azoknak a gyerekeknek, akikről azt szoktuk gondolni, hogy nem tudnak megmaradni a könyvből olvasott mese mellett. Amíg hallgatják a felolvasást lebilincseli őket a képek böngészése.  Ebben a gazdag válogatásban Perrault, Grimm, Andersen, Aesopus történetei is feltűnnek, jellemzően úgy formálva, hogy az élüket, a rázósabb részeket eltompítva. (A fordítás Todero Anna szép munkája.) Néhányszor azért sikerült meglepnie Wolfnak, amikor kevésbé szerencsés kicsengést álmodott meg egy-egy történetnek, amit nem, vagy nem abban a formában ismertünk (a segítőkész róka jóságáért nem nyeri el a jutalmát és a suszter manói is inkább  gyorsan lelépnek, amint felruházkodtak). Ez persze semmit sem von le sem a kötet szépségéből, sem az élményből, amiben részünk volt. 

A történetek többsége 2-3 oldalnál nem hosszabb, így van hely olyan nagyobb lélegzetvételű történetek számára, mint a Pinokkió és Gulliver.