Legutóbb kimerültünk a történelem viharaiban, ezért most jöjjön egy óvodásokat és kisiskolásokat bűvölő meseregény. Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát!
Nyomasztó dolog az új kezdet. Természetes, hogy próbáljuk minden lehetséges módon megkönnyíteni az indulást. Ezért jó szövetségeseink az óvoda-/iskolakezdő könyvek, amik az ilyenkor felgyülemlett feszültséget le tudják vezetni egy történeten keresztül. Ma három plüss átvállalja a változással járó érzelmi megterhelést, valamint az élet intézményesített keretei okozta nyűgöket
Scherz előző könyvében gyerekek indulnak Afrikába, hogy megmentsék Abut, a szökött elefántot, most pedig három plüss kerekedik fel, hogy segítsenek Matildán, aki egyik nap a reggelizőasztal mellől vált köddé. A nyomok, a vad képzelettel megáldott Mocori Muki szerint egyértelműen arra mutatnak, hogy gazdájuk emberrablás áldozatává vált.
Felkerekednek és mindenféle pazarv érv mentén indulnak el a nagyváros utcáin, de csak sokadik kalandjuk után vallják be önmaguknak is, hogy tökéletesen elvesztek. Megjárják a talált tárgyak búskomor osztályát, az életveszélyes szeméttelepet, kutyagolnak egy lobogó fülű kutyán és elkeseredésükben majdnem új gazdát keresnek maguknak. Az utolsó pillanatban viszont -szó szerint- nézőpontot váltanak és rábukkannak a rablótanyára. Eleinte úgy fest, hogy nagyobb a baj, mint hitték, mert az ő mesebeli látásmódjukban a hosszú hajú, szakállas fickó ki más lehetne, mint maga, a megátalkodott rabló?!
Kedves, helyenként -a kalandok oldásaként- nevetős, fordulatos és megható meseregény Scherz könyve, amiben ezúttal nem egy kisgyerek kajtat elveszett barátai után, hanem fordítva. Győri Hanna fordítói munkájának gondosságát sokszor dicsértem már. Most is visszatükrözte azt az érzelmi hullámvasutat, amit az állatokkal bejárunk és az ezeket feloldó vicces részek is teljes erőbedobással működtek. Ezt a helyes mesevilágot Daniel Napp rajzai töltik meg képekkel. Illusztrációi színesek, elevenek, friss kalandoktól illatosak.
Scherz képzeletbeli játékra hív: a gyerekek helyett a három plüssfigurát engedi az otthon ismerős melegéből a talált tárgyak lehangoló, a szeméttelep ijesztő és egy új gazda barátságtalan világába. Micsoda felszabadító érzés, ahogy a boldog végkifejlet során Matilda áradozik a suliról és a tanár bácsiról. A mesehallgató pedig első kézből, egy másik kisgyerektől bizonyosodik meg, hogy az iskola jó és szerethető hely. Persze kissé félresikerültnek tűnik a hasonlat, mert mondjuk az iskola és az állatkert közötti összehasonlítás talán egészen más eredményeket járna. De a lényeg, hogy a végső benyomásunk mégiscsak az, hogy a suli és az otthon világában sok a közös: mindkettő egy olyan hely, ahol lehet örülni és új barátokkal ismerkedni és boldognak lenni.
