Bizonyára nem az utolsó napos hétvége van mögöttünk, de ősszel inkább biztosra megyek, ezért vasárnap felkerekedtünk, hogy Tittel Kinga új könyvével felfedezzük A Várnegyed titkait. Nem gondoltam volna, hogy lesz nekünk jobb a Mesélő Budapest után. Lett.
A Mesélő Budapesttől a mai napig elolvad a szívem-lelkem, de most, hogy útnak indult a zsebkönyv-sorozat, egekig ér az örömöm. Megvalósult egy olyan titkos álom, ami sokakban talán meg sem fogalmazódott. Megszületőben vannak a pár éve megjelent kötet utaztatható méretű, még több lebilincselő történettel megtöltött, méretükben kisebb, de tartalmukban gazdagabb kistestvérei. Tittel Kinga természetesen még mindig csodásan olvasmányosan mesél, így mindaz, ami helyhiány miatt kimaradt a Mesélő Budapestből, most méltó helyet kap.
A sorozat stílusosan a Várnegyed felfedezésével indított. Szinte minden érdeklődésre számot tartó zugba bepillantunk. Olyan friss, aktuális információkkal is ellát, mint a Várban jelenleg folyó helyreállítási munkálatok, a Főőrségi Épület, vagy a Stöckl-lépcső környéke, illetve az épp aktuális Első Bástya-kiállítás (ha még el szeretnétek menni, akkor október végéig tudjátok megnézni).
Kecskés Judit rajzai, Bouandel Doraya és a szerző fotói segítenek a tájékozódásban és még tovább emelik a kötet amúgy is magas színvonalát. A Mesélő Budapestnél is a közelség és egyfajta birtoklás volt a legerősebb élményem, de most, hogy egy átláthatóbb területet jártunk be, mindez hatványozódott. Ezek a gyönyörű, de sokszor távolságtartó épületek és helyszínek Tittel “meséinek” köszönhetően belehelyezkedtek a változatos történelmi korokba, értelmet, szerepet és célt nyertek, hogy a séta végén jobban értsem és még inkább szerelembe essek a várossal. Bár már több, mint egy évtizede nem Budapesten vagyok itthon, de azt tudom, hogy mindegyik mesélős sétánk, amit Tittel előző kötetei, vagy a Brúnó-sorozat inspirált azzal járt hogy lelkesen csodáltuk és/vagy megértettük egy-egy helyszín jelentőségét. Ettől pedig még jobban magunkénak éreztük a város tereit. Ami pedig a tiéd, ott otthon vagy és azért felelősséget is vállalsz. Különleges módja ez annak, hogy a gyerekeinknek megtanítsuk, magunkat pedig emlékeztessünk a törődésre, amire egy bármilyen lakóhelynek szüksége van.
Nyughatatlanságomtól fűtve, természetesen a kirándulás előtt elolvastam az egész kötetet, de ha valaki út közben szeretné felfedezni, annak sincsen akadálya. Nekem így könnyebb volt a lépéseink ritmusára lapozgatni, hogy egy-egy pillantást erejéig, átfussam a megfelelő részt, így felidézve a lényeget, továbbadjam a család bámész tagjainak.
Fiúkon is látom ezt az ámulatot, szintet hitetlenkedést, hogy a sétánk nyomán mennyi szín, gazdagság, izgalmas pillanat elevenedett meg előttük. És tényleg alig hihető, hogy a történelem nyomában járunk. A séták játékosságáról a kötet végén található 'Keresd meg' részek gondoskodnak. Míg a gyerekek felkutatják a részleteket, nektek is van időtök olvasni és mesélni.
Amikor azt hittem, hogy már nem örülhetek jobba, akkor megláttam mindjárt KÉT másik sétáló párnál is ugyanezt a könyvet! Cinkosan egymásra mosolyogtunk, én pedig örültem, hogy ilyen -megérdemelten- népszerűségnek örvend a könyv.