Új izgalom a Ringató háza táján! Október közepén már hetek óta arra a hétvégére készültünk, amikor a Ringatásban új korszak köszöntött be, és megjelent az első (és vélhetőleg nem utolsó) mesés ringatós könyv, a Gazdi zenész. Előtte már akkurátusan tömtem kicsit és nagyot mindenféle vitaminokkal, hogy a könyvbemutatóra épen és egészségesen érkezzünk. 

Időnként a véletlen a legklasszabb dolgok melegágya. Már régóta szemeztem David Walliams könyveivel, de elsőre nem is a Köténycselt gondoltam elolvasni, hanem ezt a másik, szintén hangzatos címűt. Aztán valahogy megfordítottam a könyvet, és a hátsó borítót meglátva, már le sem akartam rakni a kezemből.  És egy percre sem bántam meg. 

Nemrég Miúról és Vauról azt írtam, hogy visszacsengenek a történetekben a háztartások zörejei -azóta egyébként kiderült, hogy okkal gondoltam így, Finnországban családterápiákban sikeresen használják a könyvet. Ebből a szempontból nézve, a Cash n' Guns-t felvehetjük a sikeres konfliktus-kezelő és feszütségoldó módszerek sorába.

Elérkezett az idő, hogy T-vel kicsit hosszabb könyveket is olvasgassunk, mint az elmúlt év kedvencét, Maszatot. Az utóbbi hónapokban időről időre próbálkoztam, hogy állandó olvasmányunk mellé becsempésszek más történeteket is. Nem mintha bármi bajom lenne Berg Judit és Agócs Írisz ikonikus könyvsorozatával, csakhát annyi jó mese vár ránk a polcon, ne szomorkodjanak olvasatlanul. Csalinak két könyvet választottam. Az egyik régebbi szerzeményünk, a másik egészen friss.

Évek óta figyelem a Magyar Társasjátékdíj alakulását. Idén nagyon remélem a Pandemic lesz a befutó, és ugyanaz fog történni, mint tavaly a Kis herceggel: villámgyorsan elkapkodják a boltokból, és ezután még többen fognak társasozni, mert az olyan jó!  Tavaly alaposan meglepődtem, hogy a Kis herceget találták a 2014-es év legjobb játékának, a jelöltek listája alapján azt gondoltam, hogy inkább az Escape lesz a maga kooperatív játékmechanikájával. Idén még bepótolhatják. Hajrá, Pandemic, de addig még Kis herceg.

Mióta elolvastuk az első részt P időről-időre arról kérdezget, hogy mikor jön már a következő. Szeptember első napjaiban megérkezett a második kötet, és ugyanolyan vicces, hangulatos, gondolatébresztő, mint az első volt. Persze ha felnőttként olvasom, akkor be kell valljam, Tom időnként egy roppant idegesítő kiskamasz, aki nem elég, hogy egyfolytában kitol a nővérével (jó, ő sem kevésbé idegesítő), de állandóan elkésik, rendetlen, feledékeny és még a leckéjét sem írja meg. Ellenben ha a zenekaráról van szó, akkor kitartóan gyakorol, minden tehetségét és energiáját latba veti az áhított cél érdekében. Dehát ha felnőttként akarok olvasni, olvassak felnőtt könyveket, nem?

Én azt mondom Tom Gates-t minden háztartásba!!

Amikor valaki azt hallja Hollandia, a legtöbb embernek tulipánmezők, biciklik, esetleg sajtok vagy a kakaó jutnak eszébe. Nekem két hölgy: Annie M. G. Schmidt és Fiep Westendorp.

Bosnyák Viktória írásait nagyon lehet szeretni Ezért régóta kiváncsian vártam, hogy a mi polcunkra is felkerüljön a Tündérboszorkány. Mivel P még csak háromnegyed 7, úgy döntöttem mégsem várok sem egy, pláne nem két évet, mire eléri a javasolt korosztályt. (Egyébként is, reményeim szerint ezt a könyvet már magának fogja olvasni.) Az elhatározást tett követte, elolvastam magamnak, hogy egy kicsit újra átéljem milyen jó volt 9-10 évesen bekuckóznom egy letehetetlenül izgalmas és szép mesekönyvvel. Hát mit mondjak: pazar. 

Gyakorolni roppant fárasztó tud lenni. Gyerekkel gyakorolni még inkább. A szünetben gyerekkel gyakorolni ....hát, olyan van? Talán csak egy módon (a masszív zsarolást leszámítva): játékkal. A betűváros pont erre szolgál! Évek óta játszunk vele, de még sosem untuk meg. Időről-időre előkerül és mindig örömmel kalandozunk a forgalmas utcákon. P kitalál mindenféle izgalmas kalandokat, amiket eljátszunk, közben pedig gyakoroljuk a betűket, szótagokat.

Az óriás körte  és Torzonborz mellett a tavalyi év másik nagy kedvence ez a könyv. A történet minden részében szerethető. A fantasztikus szöveg Bagossy László munkája, a gyönyörű illusztrációk Takács Mari művészetét dicsérik. Már több családnak továbbadtuk, hogy őket is “megfertőzzük”. Örömmel jelentem: sikerült! Még nem találkoztam olyan gyerekkel, akinek elég lett volna, ha csak egyszer hallja.