Miú és Vau mesevilága után Timo Parvela új vizekre evezett. És micsoda vizek ezek! Olvasás után alig bírtam leesett államat alapállásba igazítani. 

Teljesen levett a lábamról a Pagony kiadó egyik legújabb megjelenése. Remélem sok konsturktív beszélgetést fog generálni a Kepler62-sorozat. Talán néhányan elbizonytalanodnak a könyvben szereplő számítógépes/konzolos játék miatt. NE!!! Sietek elmesélni: Timo Parvela NEM a videójátékok világát promotálja. Ahogy eddig is számíthattunk rá -a Miú és Vau kötetekből ez fényesen kiderül-, most sem hagyja cserben az olvasót. A fordítást Kovács Ottíliának köszönhetjük.

Kétségtelen, hogy a gyerekeink világát is átszövik a digitális élmények/hatások, sokszor olyan mértékben, ami egy megállíthatatlan folyamnak tűnik (mert az is -bocs). Régóta töröm a fejem a megfelelő hozzáálláson. Egy biztos, a totális tiltás egy zsákutca, a végén egy gumifallal, ami azonnal átrepíti az oda tévedőt a konzolos játékok éjjel-nappal nyitvatartó bulinegyedébe. Egyszóval hasztalan tiltani, helyette kezelni kell. Szabályokat hozni, szűrni, beszélni róla. A tudás, az ismeretek védő ereje ebben az esetben is egy fontos háló, amit minél korábban vonok a gyerekem köré, annál nagyobb biztonságban lesz. Az eddigi eredmény: még mindig legózik, fára mászik, puzzle-t rak, olvas, festünk, társasozunk, focizunk, biciklizünk, úszni járunk, szalonnát sütünk.

A Kepler62: A játék nagyon hatásos történet mind a szöveg, mind pedig az illusztrációk vonatkozásában. Kevés, de nagyon jól körvonalazott karakterrel, viszonylag rövid leíró részekkel, sok izgalommal, fordulattal, elgondolkodtató történésekkel. Összességében az a benyomásom, hogy az űrutazásokhoz hasonlóan Parveláék aprólékosan megtervezték, és nagyon alaposan átgondolták a könyvüket. Nincs egyetlen felesleges mondat, oda nem illő ceruzavonás. 

Az illusztrációk valami pazarok (nekem leesett az állam, és percekig csak pislogtam Pasi Pitkanen megoldásaitól): az egyik oldalon a  fiúk hálószobájában "beszélgetünk", a lap másik oldalán, már az ajtón kívülről "hallgatózunk". Brilliánsan jeleníti meg a szöveg világát, a képernyőről ismert fogásokat alkalmazva. A rajzok visszafogott színei is a történetet "feszesítik", a bekövetkező fordulatokat megelőző várakozást készítik elő. Egyszerre gyönyörű képeskönyv és letehetetlenül izgalmas kaland. Annyira, hogy a fanyalogva olvasó gyerek is habzsolja a lebilincselő történet és a rabul ejtő képi világa miatt. A számítógépen rendszeresen játszók figyelmét is felkelti és a könyvhöz láncolja (kipróbáltam, onnan tudom). Olyan -eddig zárt- helyekre is elér a betűk varázsa, ahol más könyveknek esélyük sem volt. Én legalábbis nem sok olyan írott szövegről tudok, ami annyira intenzíven hozná papíralapon azt az izgalmas milliőt, ami a konzolos játékokból árad. Fontos híd kezdett el épülni, a könyvek világa felé.

Parvela megteremt egy izgalmas, kissé feszült alaphelyzetet, vele egy küldetést (illetve mindjárt kettőt, de ez csak a végén derül ki), melynek megoldása szereplőink vállán nyugszik. Európában járunk, egy elképzelt jövőben. Két kisfiú Ari és Joni -talán Finnországban- régóta várják, hogy anyukájuk hazaérjen élelmiszer/pénz, vagy ki tudja milyen beszerző körútjáról. Világunk a környezetszennyezés, a Föld erőforrásainak felelőtlen kihasználása, és a háborúk miatt alaposan megváltozott. Ezzel együtt átalakkult az éghajlat, és az emberek életkörülményei. A gyömölcs, tej, kenyér luxuscikknek számítanak,  a kisgyerekeket pedig féltő gonddal óvják, hiszen ők a jövő zálogai. Őrületes szárazság tombol, a szegénység elképesztő méreteket ölt. A világ nagyobbik felét lázban tartja a hamarosan induló űrfelfedező expedíció, amitől nem kevesebbet remél az emberiség, mint egy élhető bolygó felfedezését a Kepler-62 nevű rendszerben. Közben a fiúk mindennapjait -jobb híján- egészen más izgalom tölti ki: egy különleges, új videójáték (amit szintén Kepler62-nek hívnak). A játékosoknak egyetlen esélyük van: ha elsőre nem tudják végigjátszani, a program lezárja magát. Persze mondanom sem kell, idáig minden próbálkozás kudarcot vallott. Végül a testvérek, összefogásuknak köszönhetően győznek. Azonban mindez csak a kezdet. Az igazi kalandok eztán kezdődnek. 

Olyan erős mézesmadzag ez a könyv, hogy rendesen felháborodtam az utolsó fejezet befejezésekor. Mert az nem járja, hogy pont akkor és ott érjen véget. 

Amellett, hogy a digitális kultúrához kapcsolódik, Timo Parvela olyan fontos kérdéseket is feszeget, mint a felelősségünk a környezet megóvásában, a videójátékok sokak számára idegen világa. Olvasás végeztével (vagy közben) kötelező a látottak megbeszélése, mert ezekről lehetetlen eleget témázni.

Első olvasásunkor azonnal a szívembe zártam a Kepler62-t. Azért is, mert esélyt ad a nemolvasó olvasóknak, hogy ráébredjenek: a képernyőn túl is létezik egy varázslatos(abb) világ, erre pedig kevés könyv vállalkozott idáig.

UPDATE: A sorozat második részét elolvasása után pár gondolat.

A folytatás főszereplője Marie, egy fegyverkereskedő lánye, aki szintén jogosultságot szerzett, hogy részt vehessen a küldetésben. Vele jutunk el az 51-es zónába, ahol Joni és Ari már megkezdték a kiképzésüket. Marie az ő csapatuk tagja lesz. Bár kevés interakció közöttük annyi azonban mégis, hogy Marie-ban felerősödjenek bizonyos gyanúk az egész küldetéssel kapcsolatban. Sőt, saját szakállára felfedezőútra indul a támaszponton és olyan felfedezést tesz, ami sarkaiból fordítja ki a világát. Persze kérdések tucatja marad nyitva, és ha jól sejtem, a folytatásokban minden megválaszolt kérdésünkre három új érkezik majd. (Talán a negyedik részben a csapat 4. tagja szemszögéből olvashatjuk madj a folytatást.)

A barátom, gugli segítségével megnéztem a várható folytatásokat, meglepődve tapasztaltam, hogy a hat részesre tervezett kalandregénynek csak az egyik felét írta Parvela, minden második részt Bjorn Sortland jegyez. Nehéz ennyiből eldönteni, hogy az író személye, vagy a történetet eleve így tervezték-e meg, de ez a rész sokkal nyomasztóbbra és nyugtalanítóbbra sikerült, az elsőhöz képest. Olyannira, hogy a korosztályi besorolásnál a 8+ kicsit alacsonynak érzem. Mindez persze gyerekfüggő. Ahhoz, hogy a könyv olvasói közé bevonzzák a számítógépes játékok világát perefáló gyerekeket, nyilván szükség van bizonyos elemekre. Jó ötlet és a filmek világához könnyen illeszkedő a nézőpontok váltogatásával kibomló történet. Mégis az én ingerküszöbömet alaposan megrengette két momentum is (Marie családi vállakozásának leghíresebb fegyverét KTA-nak hívják, melynek feloldása Kill Them All). (A youtube-ról származó kissé tompított földönkívüliekről készült képeket szívem szerint kihagytam volna.) Korainak tartok egy ilyen disztópia színezetű könyvet a gyerekemmel olvastatni, de ez persze egyéni megítélés kérdése. A fentiek miatt el fogom olvasni a harmadik részt is -még mielőtt a gyerek kezébe adnám-, egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt érdekel, hogy Parvela mennyire teremt más atmosztférát, vagy haladnak tovább egy előre megtervezett útvonalon.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.