Kokó és Kiri varázslatos utazásai szám szerint az ötödik Erwin Moser olvasásunk (az újraolvasásokat nem számolva) és stabilan megunhatatlanok a történetei. 

A hétköznapok pörgése, az óvoda, iskola alapzaja, a sok teendő után valóságos felfrissülés, biztos pont Moser nyugodt, szelíd világa.  Kokó, a görbe orrú medve egy olyan (természetesen) távoli országban lakik, ami bár kopár, mégis nagyon csendes és nyugodt. Egy nap, arra ébred, hogy egy furcsa tárgyat talál maga mellett, melyről csak mi tudjuk hogy esernyő. Medvénk viszont jobb ötlet híján sétapálcának gondolja addig, míg összefut egy teknőssel, akit rettentően kínoz a hőség. Segítségével Kokó kideríti, hogy valójában egy varázsernyőt tart a kezében. Olyat, amelyik mindenkit saját szüksége szerint segít. A teknőst esővel hűsíti, a sötéttől rettegő egereket megnyugtató fénnyel árasztja el, a magányos orrszarvúnak egy kismadarat küld barátjául. Kokót pedig elrepíti Kirihez, a medvelányhoz. 

Tigrisbogárhoz hasonlóan ebben a könyvben is hosszabb lélegzetvételű fejezetekben olvashatunk a két mackó kalandjairól. Többnyire 6-8 soros (ritkábban egy egész oldalt betöltő) szövegekkel találkozunk, a megszokott egyszerű, közérthető stílusban. (A fordítás ezúttal is Nádori Lídia gondos munkája.) Az olvasás kezdeti nehézségén már átlendült olvasók is nyugodtan próbálkozhatnak a megnövelt betűméret és a szellősen szedett sorok nem okoznak küönösebb nehézséget. Mindezeket a szokásos sok-sok kép kíséri, olyan Erwin Moseresen. Pasztell árnyalatok, kedves formák, új és ismerős figurák töltik meg a kötetét.  

A fejezetek Kokó és Kiri aranyos, ártatlan és kivétel nélkül jól végződő kirándulásait örökítik meg. Van, amelyik titkon türelemre (oh yeah!) inti a hallgatóságot, és olyan, ami a veszteség helyett inkább azt hangsúlyozza, hogy a pohár mégiscsak félig teli. Ami nagyon tetszett: szereplői nem bújnak el a felelősség elől. Ha hibáztak nem magyarázkodnak, vagy kenik másra a sarat. Megpróbálják helyrehozni. Ez is olyan szerethető vonásuk, amikkel éles élethelyzetekben előszeretettel példálózom és a hatás nem marad el. 

A moseri megnyugtató otthonosság Kokó és Kiri történeteiből sem hiányzott. Jó olvasni és jó, hogy mindig lehet számítani erre a kedves, szerethető hangulatra, ami ellensúlyozza a napok néha őrült tempóját.