Komolyan mondom, napjainkban egyetlen tisztességes háztartás sem nélkülözhet egy belevaló szörnyet. Választásnál ügyeljetek, hogy barátságos legyen, kellően kulturált stb. Ha az évtizedekig szavatos papíralapúakat favorizáljátok, akkor Varacskát  ajánlom figyelmetekbe. 

Nálunk tiszta káosz uralkodik. Ti hogy vagytok? “Túlélünk” mondta egy barátnőm. Majd hozzátette: és várjuk a vakációt. Felháborít a gondolat, hogy arra várjak, amikor MAJD jobb lesz. Megterhelő és szomorú. És ekkor kezembe nyomták Helaine Becker -Ne izgulj! c. könyvét.

Meglepően ritkán kerülnek elő nálunk a népmesék, néhányat időnként felelevenítünk, de -pironkodva vallom be- alig van rá igény. Nem tudom pontosan, hogy miért alakultunk így,  csak azt, hogy néha felhorgad bennem a szomorúság. Éppen ezért, a kortárs íróknak mai népmeséket összegyűjtő antológiáját látva meg sem álltunk Világvége Alsóig. 

Évekkel ezelőtt megakadt a szemem egy FB-poszton, ami azt taglalta, hogy az illető miért utálja Varró Danit (mert szereti a tökfőzeléket). Ilyen intimitásokkal nem vagyok tisztában, de miután elolvastuk Szabó Borbálával, illetve bocs, Borival, -hiszen ha gyerekeknek írogatnak, akkor legyenek csak Bori és Dani- közös könyvüket a Líra és Epikát, végre eljött a pillanat, hogy állást foglaljak az ügyben és elmondjam, hogy ÉN miért utálom. 

A gyerekek pocsék vesztesek, de az a helyzet, hogy az ellenkezője is épp ennyire igaz. Akkor ugrott a felismerés legélesebben az arcomba, amikor P-ék osztályában elkezdtem kisebb-nagyobb rendszereséggel társasjátékos alkalmakat tartani. Nemcsak kíméletlenül a másik orra alá dörgölik sikerüket, de lehetőség szerint ki is gúnyolják a vesztest. Hiába, elegánsan nyerni és veszteni olyasmi, amit tanulni kell.

Van négy-öt kortárs gyerekkönyves magyar szerző, akinek a könyveire odafigyelek, mert lehet rájuk számítani. Mostantól Ecsédi Orsolyát is felvettük ebbe a klubba.

A mai bejegyzésben a kisovisoktól a nagyobbakig találhattok olyan meséket, amiket T az elmúlt időszakban kedvencelt. Mivel nyáron lesz öt éves, legyen ugyanennyi könyvről szó. (És egy a ráadás.)

Visszatért Mattie bolondos nagycsaládjával és ahogy reméltük, a sorozat harmadik kötetében sem férnek a bőrükbe!

Van aki már látja a tél végét. Én csak azt tudom, hogy már álmomban is dinoszauruszok üldöznek, míg én görkorcsolyában próbálok felmászni egy falon. A gyerekek is naponta érdeklődnek a tavaszról, mert teljesen kiábrándultak a télből. Felénk még egy tisztességes hóembert is csak nagy jóindulattal lehetett összeeszkábálni. Kedvetlenségünk már-már kétségbeejtő méretek öltött, amikor a kezünkbe vettünk Scheer Katalin: Nefelé című meseregényét. 

T szerint csakis piros. És éppen lehetne is, de ebben a bejegyzésben inkább arról mesélnék, hogy miért volt olyan nagy öröm Marosi Krisztina: Milyen színű a boldogság? címet viselő könyvét kézbe venni.