Ahogy az várható volt, nyári olvasmánylistánk egy-két darabja átcsúszott az őszbe. Legutóbb épp Kertész Erzsi: NEM mese című könyvét olvastuk.  Segítő könyv a javából, amely egy érzékeny és fontos a témát jár körbe, okosan és kedvesen megírva, ahogy azt csak Kertész Erzsi tudja. 

Ha magatoknak is olvastok nyilván előfordult, hogy valami olyan könyvre leltek, ami annyira megérint, hogy azonnal erős késztetést éreztek, hogy az egész világot jó hangosan telekürtöljétek a kinccsel, amire bukkantatok. Miután a homokozó mellett ücsörögve kiolvastuk Kertész Erzsi remekét, legszívesebben én is rohantam volna, hogy minimum egy apróhirdetést tegyek közzé, melyben tudatom, hogy ezt a könyvet NE hagyják ki. Tudom, Kertész Erzsi Állat KávéZooját és a Göröngyös úti Iskolát már a múltkor agyondicsértem és -igazán nem tehetek róla-, de a Pagony Kiadónál megjelent NEM mese esetében is kénytelen is vagyok ezt tenni. Jó lesz így, NEM?

A könyvre először akkor figyeltem fel, amikor 2015-ben, az Aranyvackor pályázaton a díjazottak között feltűnt, bár akkor elsősorban Kasza Julianna, egyik régebbi kedvencünk az Április és az úttekerők  szerzője/illusztrátora miatt kaptam fel a fejem. 

Először is: fontos, hogy a NEMről okítsuk gyermekünket? Amikor napjában (több) tucatnyiszor változatos módokon, eltérő intenzítással és különféle hangsúlyokkal amúgyis kicsúszik a száján. (Bár a memoritereket mondaná ilyen kifejező átéléssel!) Hát lehet még őt oktatni, amikor inkább nála kéne órát venni arról a mély átélésről, ahogy a NEMjei átrepülnek a nappalin? De még mennyire, sőt muszáj.

Elsőre talán nem is gondoljuk végig, hogy milyen létfontosságú lehet egy kisgyerek számára jó pillanatban, a megfelelő fajta nemet kimondani. Mert a NEMnek ereje, hatalma, célja van, sőt még éle is. Meg olyan sokféle fajtája, hogy azt felsorolni sem lehet. Van, ami megvédi a látszólag gyengét az erősebbek terrorizálásától, és olyan is, ami kedvesen vissza tudja utasítani a ránk tukmált ételt, vagy határozottan eldönt egy kérdést. 

Szívszorítóan kedves, ahogy Kertész Erzsi elmeséli Ádám történetét. Ahogy a kisfiú elkezdi érzékelni valaminek a hiányát, aminek nyilván köze lehet az elszedett uzsonnájához, a fejéről letépett sapkához, a lépcsőn való fellökéshez, az utálatos süteményhez, amit a szomszéd néni etet vele. Pedig Ádám rendes gyerek. Szófogadó, segítőkész, bár kissé határozatlan kisfiú. Mégsem tud szívből örülni jó tulajdonságainak. Mert érzi, hogy valami hiányzik belőle. 

Egy nap aztán kiderül. Az éjszaka leple alatt kipenderül Ádámból a benne raboskodó NEM. A szupertitkos csodafegyver, az új reménység, aki egyensúlyt hoz az erőbe. Vele elsajátíthatja Ádám a NEMek fajtáit, és helyes alkalmazásukat. Sőt, a tanfolyam végére, vizsgafeladatként ő is felfedez egyet. Másnap pedig egy új, erősebb Ádám megy iskolába, akinek sem a bicpesze nem lett nagyobb, sem ő maga. Mégis, valami más benne. Már nincs elveszve, kitéve a környezete hangulati ingadozásának. Tartása lett, rátalált határozottságára, amit azonnal érzékel az Ádámot piszkáló osztálytársa is.

Egyszóval a NEM megvéd és támaszt nyújt. Nem vagyok pszichológus, de a saját emlékeimet átpörgetve tudom, hogy a NEMet mondás komoly feladat elé állítja (nem csak) a kisgyerekeket. Hiszen azt sulykolják beléjük a szülők, hogy fogadjanak szót (nagyon helyesen, hiszen ha például a járdán nem áll meg, akkor komoly bajba kerülhet), ezzel viszont a NEMet egyértelműen elűzzük a rosszaságok közé. Ahelyett, hogy megtanítínánk jókor és jól mondani. Mert a NEM tartást ad, önállóságot és függetlenséget -vélhetőleg ez is forrása lehet a hozzá kapcsolódó szorongásnak. Hiszen miért lenne baj kedvesen NEMet mondani a sütire, még akkor is, ha anyu órákig pöszmötölt vele, ha éppan jégkrémet ennénk inkább, vagy az autózásra, ha inkább építőkockáznánk. Sőt, ha valakitől mi kapunk elutasítást, akkor sem dől össze a világ, helyette vegyünk észre más, megnyíló ajtókat. 

A fontos és jó könyveknek az is az egyik fokmérője, hogy olvasás alatt, után mennyire foglalkoztatja a hallgatóságot. P kérésére napokig játszadoztunk a NEMjeinkkel. Helyzetgyakorlatokat is fabrikáltunk, próbálgattuk, hogy melyik szituációhoz milyen NEM illik leginkább, vagy legkevésbé. Gyakorlati tanácsként pedig még hadd tegyek hozzá annyit, hogy ha a gyerek(ek) a "lerepül a hajad nem"-et kezdik gyakorolni, lépj hátra pár lépést (vagy csak fogd be a füled). Jót fog tenni.

És igen, ahol NEM van, ott bizony lakik egy IGEN is. Ez pedig itt a bejegyzés vége, de titkon remélem, hogy Ádám története folytatódik. Ugye IGEN?

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.