jra fordulóponthoz értünk. Ezúttal T-vel, aki egyre többet és jobban  társasozik. Persze eddig is aktívan részt vett a felnőttesebb játékokban, mint “bankár”, vagy az én csapatomat erősítette (a maga módján és kedve szerint). De mindkét szerep abban merült ki, hogy válogatás nélkül osztotta, vagy gyűjtötte a pénzeket, erőforrásokat pakolgatott. Viszont az elmúlt tavasszal-nyáron annyit ügyesedett és nőtt a figyelme, hogy szép lassan bővíteni kezdtem a társasjátékait. Az elkövetkező hetekben igyekszem számot vetni a kedvenceiről. A rókás nyomozás után az erdőben maradtunk a Varázslótanoncokkal.

A kortárs történetek mellett nagyon szeretek klasszikus meséket (fel)olvasni. Mindig jó olyan szöveggel találkozni, ami százsok évvel az első megjelenés után is működik. A Dzsungel könyve is közel 40 kiadást ért meg hazánkban. 

Statisztikailag a gyerekkönyvespolcok több, mint 87%-án megtalálható valamilyen böngészős könyv. Mert tökéletes startkő a könyvek birodalmába, mert simán elkészítem a reggelit, míg a gyerek elmerülve keresgéli a rókát. Aztán valahogy, óvodás kor közepe-vége felé hip-hop elmúlik a vonzalom, még ha elő is kerülnek, leginkább a nosztalgia okán. Japán válasza a jelenségre: Pierre a labirintusnyomozó. 

Évekig rettentő könnyű dolgunk volt Julia Donaldson könyveivel. Akár hunyorogva, félálomban is felismertük Axel Schaffler illusztrációiról. Márcsak ezért is nagyon kíváncsi voltam legújabb meséjére, A nyomozókutyára, mert szakítva a hagyományokkal, Sara Oglivie töltötte meg bájos rajzaival.

Már egy ideje (2 éve) munkálkodom, hogy a kamasz R-t is meghódítsam a könyvek számára. Mostanra eljutottunk oda, hogy rendszeresen “rájár” a házi könyvtárunkra, így az utóbbi időben én is nagyobb elánnal vetettem bele magam az ifjúsági könyvek tengerébe. Az elért siker nem kevés mértékben köszönhető az olyan könyveknek, mint az Ahol a barátom, ott az otthonom. 

Két ifjúsági krimi után Varga Bálint új könyvében a kamaszok kistestvéreinek mesél Zsé meg a haverok viselt dolgairól.

Évek óta várom, hogy a kívánságlistámról végre az asztalra kerüljön a Sheriff of Nottingham. Ennyi időbe telt, míg sikerült az eleinte nüansznyi részletkérdésnek tűnő harmadik játékos beszervezése. 

Sara Pennypacker erős tollú író. Az a fajta, aki azonnal kézen fogja az olvasót és az utolsó betűig vele marad. Meg még azután is. Kicsit nehezemre is esik mesélni a könyvéről, mert vannak olyan történetek, amikhez legszívesebben nem fűznék semmi mást, csak átadnám a megilletődött hallgatásomat, amit olvasás után éreztem. Pax egy róka.

Azért is jó, ha az ember két gyereknek olvas meséket, mert mindkét gyerek  máshogy viszonyul a hallottakhoz. Persze Miú és Vau történeteivel könnyű dolgom van, hiszen azon mesék halmazának kemény magját alkotják, amiből mindkét fiam bárhol, bármikor, bármennyit meghallgatna. T, aki egyébként hajlamos röviden, de velősen megfogalmazni a véleményét,  most is egy igazi bon-mot-val rukkolt elő, amikor meglátta Parvela négylábú hőseinek legújabb kalandját a Miú, Vau és a cikázó cickányt.

Talán másfél héttel a szülés után vágott  gyomorszájon a felismerés, hogy mostantól -többnyire- az én felelősségem lesz nemcsak az, hogy a kezemben tartott újszülött életben maradjon, de testben és lélekben épen megérje a felnőttkort. Örömmel jelentem, hogy az évek múlásával, a testvér születésével a nyomás enyhült és nyilván én is rutinosabb lettem. De azért mindig összeugrik a gyomrom, amikor rázós témák kerülnek elő. Pánik helyett, a rossz élményeket MEGELŐZENDŐ vettük kézbe Lili és a bátorság című mesekönyvet. A könyv számtalan erénye mellett úttörő a témában, hiszen -tudtommal- az első olyan, ami a szexuális abúzus megelőzését mesésen dolgozza fel.