Amikor Dániel András kufliverzumába tévedt macskák rátaláltak a varázsgombákra, alaposan belakmároztak, majd meg sem álltak a Kickstarter felületéig, ahol a Robbanó cicák néven elsöprő sikert arattak.
Amikor Dániel András kufliverzumába tévedt macskák rátaláltak a varázsgombákra, alaposan belakmároztak, majd meg sem álltak a Kickstarter felületéig, ahol a Robbanó cicák néven elsöprő sikert arattak.
Legalább két héttel az iskola vége előtt elkezd bennem épülni az intenzív boldogság, hogy hamarosan kitör a vakáció. Nem kell semmilyen trükkel életet vernem reggelente a gyerekeimbe két és fél hónapig! És persze az édes dilemma is ilyenkor bukkan fel, hogy milyen jutalomkönyvvel lepjem meg őket. Albert Barillé, “Egyszer volt…” -sorozatát azt hiszem keveseknek kell bemutatni. Nemrég -hatalmas megkönnyebbülésemre- újra megjelent Az emberi test titkainak enciklopédiája.
A Bors Bori-sorozat egy gyönyörű napsárga borítóban pompázó ötödik résszel tért vissza. Nem is csoda, hiszen a közelgő nyári szünetben elutazik a kis csapat. Ulrike Rylance: Bors Bori-Kémek a strandon.
Ezúttal nem kutattam egy konkrét témájú játék után, csak jó lett volna valami újat kipróbálni. Bevallom, elég kevés Djeco társas működik nálunk jól, de a Twisty koncepciója -és persze a látvány- megtetszett.
Közeleg a nyári szünet, érdemes már most felkészülni olvasmányokkal a vakációra. Ebben a bejegyzésben a kezdő és az olvasást még gyakorló elsős, másodikos gyerekeknek találtok két könyvet. Enid Blyton Öt kölyköt indít, két kalandra.
Még mindig a lázadó lányok vonatán utazva jutottunk el a Bolondos hercegnők birodalmába, ahol egy rakás fontos tabu dőlt meg a könyv végére.
Újra vékony jégre tévedtek a Tilos az Á kiadó Vészkijárat-sorozat legújabb könyveinek főszereplői. Velem nem lehet járni, Stefannie Höfler könyve.
Pár napja még a merész gondolatok fiókjába zártam volna (kétszer ráfordítva a kulcsot) az ötletet, hogy a gyerekeimnek Sylvia Plath-ot olvassak. Nyilván fogalmam sem volt, hogy gyerekkönyveket (hármat) is írt.
A könyvespolc rendezgetése közben kezembe kerültek Michael Ende könyvei és rögtön eszembe jutottak azok a hosszú olvasós délutánok, amikor a mosott ruhát (meg minden mást) egy vállrándítással intéztem el, hogy inkább folytassam a felolvasást. Ekkor -tisztára Deus Ex Machina- a Könyvfesztiválra megjelent Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója kalandjai.
A városépítő, tervező témájú játékokat régóta szeretjük itthon. Okkal bizakodtam tehát, amikor elkezdtük kitanulni a lakóparképítést. Most pedig téged is Köszöntünk… álmaid városában!