Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Sheila Shark

2016. március 05. - palinta77

f56a8622uj.jpg

Kicsi T is elkezdett aktívan érdeklődni a társasok iránt. Jó, ez végülis nem újdonság, mert a szellemlépcső és az elvarázsolt labirintust figuráit már régóta szívesen pakolássza ide-oda. Mostanában a két kedvence, amikkel játszani még mindig nem tud, de szívesen dob a kockával és válogatja a kidobott kukacrészeket a Da ist der Wurm drinn?, és a Katicák farsangja. Ez utóbbiban is végig tud már várni négy-öt katicalátogatást mielőtt elkezdi random módon utaztatni a kis hétpettyeseket. De így van ez rendjén, ebből lesz majd pár év múlva 7 Csoda és Pandemic!

Tovább

Robert Paul Weston: A hatodik Ghork

f56a8540uj.jpg

Robert Paul Weston Hatodik Ghork című regénye tartogatott némi meglepetést: csak hazaérve esett le, hogy ez bizony a folytatása a tavaly megjelent Szörnyen titkos részlegnek. Amit vélhetőleg azért nem olvastunk, mert még nem nőttünk bele. Ehhez képest P hetekig nyúzott, mert szerinte már elég nagyfiú, hogy egy szörnyes könyvet elolvasson. Főleg ha világít a sötétben.

Tovább

Alkalmazások, amikért muszáj a gyerek kezébe nyomni a tabletet

Bár a blog célja az olvasás, a társasozás népszerűsítése, most mégis úgy dönöttem, hogy egy rendhagyó bejegyzés is helyet kap.

Általában nem vagyok híve a kütyüzésnek, ahogy a tévének sem. DE. Szeretném valahogy az iskolarendszer hiányosságait ellensúlyozni. Úgy látom, hogy a 7-18 éves korosztály fejébe rettenetesen sok felesleges információ kerül. Igaz ez a vidéki kisiskolára és a nagyvárosi elitgimnáziumra.  Ahogy mondani szokták, ennek megvan a böjtje: a gyerekek megutálják a tanulást, a tudásuk döbbenetesen felesleges, és képtelenek átültetni a tanultakat a gyakorlatba. Pedig a jövőben az autodidakta tanulásnak óriási jelentősége lesz. Méghozzá sokkal nagyobb, mint pillanatnyilag. Sok embernek már most is többször újra kellett terveznie önmagát, karrierjét. De hogyan tudná ezt megtenni, ha szívből gyűlöli a tanulást?

Tovább
süti beállítások módosítása